Legyen Jobb a Gyermekeknek Nemzeti Stratégia

MINISZTERELNÖKI HIVATALT VEZETŐ MINISZTER
SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTER TERVEZET

ELŐTERJESZTÉS a Kormány részére
a „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégiáról, 2007–2032

Budapest, 2007. január
Vezetői összefoglaló

I. Tartalmi összefoglaló
A „Legyen Jobb a Gyerekeknek”, 2007–2032. évekre vonatkozó Nemzeti Stratégia (a továbbiakban: Nemzeti Stratégia) alapvető célkitűzése, hogy egy generáció alatt jelentősen csökkentse a gyermekek és családjaik szegénységét. Ennek érdekében az országgyűlési határozati javaslat a következő fő feladatokat fogalmazza meg:
– A kormányzati döntések meghozatala során a gyermekek helyzete javításának meghatározó szemponttá kell válnia.
– A Kormánynak első alkalommal 2007. március 31-éig a 2007–2010. évekre vonatkozóan, majd azt követően háromévente kormányzati cselekvési programot kell kidolgoznia. A cselekvési programokban meg kell határozni a Nemzeti Stratégia megvalósításához szükséges jogszabályi, szakmai, szervezeti feltételeket, valamint meg kell határozni a végrehajtás felelőseit, a határidőket és a szükséges forrásokat.
– A Kormánynak ki kell dolgoznia a Nemzeti Stratégiában foglalt feladatok utókövetési rendszerét. A Nemzeti Stratégia főbb tartalmi elemei:

A) A Nemzeti Stratégia a következő általános stratégiai alapelvek (I. fejezet) mentén épül fel:
– hosszú távú szemlélet elve,

– társadalmi beágyazottság elve,
– a gyermekek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartása elve,
– a jó kormányzás elve,
– a társadalmi, helyi együttműködés elve,
– a komplexitás elve,
– az átláthatóság és ellenőrizhetőség elve.

A Nemzeti Stratégia a gyermekek helyzetével összefüggő speciális alapelveket is meghatározza, ezek:
– a prevenció elve,
– a fokozatosság, valamint a leghátrányosabb helyzetben lévők fokozott védelmének elve,
– az egyenlő esélyű hozzáférés elve.

B) A Nemzeti Stratégia II. fejezete egyrészt a gyermekes családok hazai helyzetét, másrészt a gyermekszegénység elleni küzdelem nemzetközi tapasztalatait mutatja be. Magyarországon 2005-ben 2,2 millió 20 éven aluli eltartott gyermek élt. A statisztikai adatok alapján a gyermekes családok a többieknél szegényebbek. Az összlakosságból 12 százalék, a gyerekek közül 19 százalék, 420 ezer gyerek élt egy széles körben elfogadott szegénységi küszöb alatt. A létminimum alatt 2004-ben a lakosság 28 %-a, a gyerekek 40 %-a, azaz 850 ezer gyermek élt.

C) A Nemzeti Stratégia III. fejezete az átfogó célokkal, fejlesztési területekkel foglalkozik.
A Nemzeti Stratégia egy generáció alatt három átfogó cél megvalósítását tűzi ki:
– Jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenjen a gyermekek és családjaik szegénységi aránya, és ezzel egyidejűleg közeledjenek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai.
– Radikálisan enyhüljenek a gyermeki kirekesztés, szegregálás és mély szegénység szélsőséges formái, csökkenjen az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.
-Alapvetően alakuljon át azon intézmények és szolgáltatások működésmódja és szemlélete, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és kirekesztés újratermelődéséhez. Ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú polgárként kapcsolódjanak be a társadalom életébe. A Stratégia a következő fejlesztési területeket határozza meg:
– Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása
– A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése
– Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása
– A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások fejlesztése, a szegregáció csökkentése
– Gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése
– Egészségesebb gyermekkor biztosítása

D) A Nemzeti Stratégia IV. fejezete a Stratégiában használt fogalmak értelmezésén túl, a Stratégia megvalósulásához szükséges ún. kiegészítő lépéseket fogalmazza meg:
– Szükség van a gyermekszegénység elleni küzdelemhez kapcsolódó modell-programokra néhány hátrányos helyzetű kistérségben és városrészben.
– A Nemzeti Stratégia teljesítésének ellenőrzéséhez meg kell határozni, hogyan, milyen módszerekkel és eszközökkel kell figyelemmel kísérni azokat a folyamatokat, amelyek hozzájárulnak a szegénység csökkentéséhez; biztosítani kell a kiválasztott indikátorok megfelelő időközönkénti mérését; biztosítani kell a forrásokat és a nyilvánosságot.
– Biztosítani kell a Nemzeti Stratégiával kapcsolatban születő „jó gyakorlatok” gyűjtését és széles körű ismertetését.

E) A Nemzeti Stratégia V. fejezete tartalmazza, hogy az egyes fejlesztési területeken milyen változtatásokra van szükség, továbbá hogy ezek megvalósulását milyen számszerű mutatókkal, indikátorokkal lehet mérni. Az egyes fejlesztési területeken a következő feladatok, célkitűzések kerültek megfogalmazásra:

1. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása

– A gyermekeket nevelő, foglalkoztatott nélküli családok számának és arányának radikális csökkenése
– Az atipikus foglalkoztatási formák erőteljes térhódítása megfelelő szintű szociális biztonság garantálása mellett
– A gyerekes szülők szükségleteihez rugalmasan igazodó, könnyen elérhető napközbeni ellátási szolgáltatások működése

2. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése

– A családtámogatások szegénységcsökkentő hatásának növelése
– A gyermekszegénység szélsőséges, végletes formáinak enyhítése és felszámolása

3. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása

– Egészséges és biztonságos lakókörnyezet
– Megfelelő közlekedési infrastruktúra a szolgáltatások eléréséhez
– Szegregációmentes lakókörnyezet
– Egészséges ivóvíz és megfelelő közüzemi szolgáltatások általános elérhetősége
– A szükségleteknek megfelelő, a piac működésével összhangban lévő, igazságos, arányos és fenntartható támogatási rendszer létrehozása és működtetése
– A lakásvesztés intézményesített megelőzési eszközeinek működése
– Megfelelő mennyiségű bérlakás és szociális bérlakás

4. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások fejlesztése, a szegregáció csökkentése

– A napközbeni ellátások fejlesztése, így elsősorban a 0-3 éves gyerekeket nevelő családok szükségleteinek megfelelő számú napközbeni ellátási férőhelyet biztosító ellátórendszer kialakítása, valamint a szülői választási szabadságot lehetővé tevő alternatív napközbeni ellátások megfelelő körének működtetése
– A korai képességgondozás fejlesztése, így elsősorban rendszeres időközönként megvalósuló szűrés bevezetése a gyerekek egészségi állapotáról, valamint a bölcsődébe, óvodába nem járó gyerekek számára képességgondozó és -fejlesztő szolgáltatások biztosítása
– A közoktatás területén többek között annak elérése, hogy minden gyerek a képességeinek megfelelő szintű maximális tudással fejezze be alapfokú tanulmányait, és hogy a kompetenciamérések eredményeiben radikálisan csökkenjen a szülő iskolázottságának, illetve a gyerek lakóhelyének meghatározó szerepe, valamint, hogy szűnjön meg, vagy minimálisan szűk körre szűküljön az iskolai szegregáció minden formája

5. Gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése

– Szegregációmentes intézmények
– Egyenlő esély a hozzáférésben
– Az ellátatlan gyerekek számának radikális csökkentése
– Rugalmasság, a szükségletekre válaszoló szolgáltatások működtetése
– Korszerű módszerek rutinszerű használata az iskolai konfliktusok, a családon belüli erőszak, a gyerek- és fiatalkori bűnelkövetés hatékony kezeléséhez – 6. Egészségesebb gyermekkor biztosítása

– Az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés megteremtése az alap- és szakellátásban

– Egészséges életmód megteremtése (táplálkozás, sport, szabadidő)

– A mentális egészség javítása

– A védőnők továbbképzése, érzékenyítésük fokozása

– A serdülőkori terhességek korszerű megelőzése

– A koraszülések előfordulásának és arányának csökkenése

II. Kormányprogramhoz való viszony

Az előterjesztés a Kormányprogram „Igazságos családtámogatás – Küzdelem a gyermekszegénység ellen” fejezetében meghatározott célokhoz, feladatokhoz kapcsolódik.

III. Előzmények

A Magyar Tudományos Akadémia Gyermekprogram Irodája Ferge Zsuzsa akadémikus vezetésével kidolgozta és 2006 márciusában szakmai vitára bocsátotta a Gyermekszegénység Elleni Nemzeti Program Rövid Programját. A Rövid Program, az arra beérkező tárcavélemények és a szakmai egyeztetések alapján készült el a most benyújtásra kerülő „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia.
Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Stratégia céljai, a gyermekszegénység mérséklését célzó ágazati, fejlesztési politikák tervezése és megvalósítása az érintett közigazgatási szervek szoros együttműködése nélkül nem valósulhatnak meg, egy kormányzati koordinációs mechanizmus is kialakításra került. A Miniszterelnöki Hivatalban létrejött a Gyerekek Esélye Programiroda. A minisztériumokon belül a Nemzeti Stratégia ágazati közpolitikájának belső koordinálására és a szakmai egyeztetésekben való részvételre koordinátorokat jelöltek ki. A gyermekszegénység elleni minisztériumi feladatok, programok közötti összhang megteremtése pedig a Társadalompolitikai Kabinet feladatává vált.
A Társadalompolitikai Kabinet 2006. november 17-i ülésén megtárgyalta a Gyerekesély program javasolt kormányzati elvei és célkitűzései című előterjesztést, és az országgyűlési határozatban is megjelölt alapelvekkel és célokkal egyetértett.

IV. Várható szakmai hatások

A Nemzeti Stratégia egyik célkitűzése átalakítani azon intézmények és szolgáltatások működésmódját és szemléletét, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és kirekesztés újratermelődéséhez. Ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú polgárként kapcsolódjanak be a társadalom életébe.

V. Várható gazdasági hatások

A 2007. évet követően az egyes területeken az éves költségvetési törvényben kell megtervezni a gyermekszegénység mérséklését célzó intézkedések költségigényét.

VI. Várható társadalmi hatások

A Nemzeti Stratégia végrehajtásával jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenhet a gyermekek és családjaik szegénységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledhetnek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai. Radikálisan enyhülhetnek továbbá a gyermeki kirekesztés, szegregálás és mély szegénység szélsőséges formái, csökkenhet az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.

VII. Az Európai Unió jogával való összeegyeztethetőség

Az előterjesztés közvetlenül nem kapcsolódik európai uniós jogi aktushoz.

VIII. Kapcsolódások

Közvetlen kapcsolódási pontok más, előkészítés alatt álló vagy benyújtott előterjesztéssel, jelentéssel nem mutathatók ki.

HATÁROZATI JAVASLAT

A Kormány megtárgyalta és elfogadta a „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégiáról, 2007–2032 szóló kormány-előterjesztést, és 1. elrendeli az előterjesztés mellékletét képező határozati javaslatnak az Országgyűlés elé terjesztését;
2. a határozati javaslat előadójául a szociális és munkaügyi minisztert / a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert jelöli ki.

Melléklet a …/2007. számú kormány-előterjesztéshez
Az Országgyűlés…/2007. (…) OGY határozata a „Legyen Jobb a Gyerekeknek”
Nemzeti Stratégiáról, 2007-2032
Az Országgyűlés– eleget téve a Magyar Köztársaság kötelezettségvállalásainak, a nemzetközi egyezményeknek és ajánlásoknak, így különösen a Gyermek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezményre és az ENSZ Gyermeki Jogok Bizottságának a Magyar Köztársaság Első Kormányzati Jelentéséhez fűzött Ajánlásaira (1998), valamint Második- és Harmadik Kormányzati Jelentéshez fűzött Ajánlásaira (2006),
– kiemelve, hogy a gyermek különleges védelmet élvez, amelynek érdekében minden eszközzel biztosítani kell a gyermek jogát olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését,
– elismerve, hogy a gazdasági fejlődés alapja a fenntartható társadalmi fejlődés, az egészséges, összetartozó, békés társadalom, amelynek alapjait a gyermekek körében kell megépíteni, a szolidaritás erősítésével,
– kiemelve, hogy a gyermekek esélyeinek növelése és a gyermekszegénység visszaszorítása a társadalom, az állami és önkormányzati szervek, valamint a civil szerveződések közös érdeke, feladata és felelőssége,
– felismerve azt, hogy a gyermekszegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módja a gyermekszegénység kialakulásának megelőzése, amelynek érdekében a jelenleginél hatékonyabb intézkedésekre van szükség,
– figyelembe véve, hogy Magyarország az UNICEF gyermekszegénységet vizsgáló felmérése alapján a 26 ország közül a 9. helyen áll,
– figyelembe véve azokat a statisztikai adatokat, amelyek igazolják, hogy Magyarországon 2,2 millió 20 éven aluli eltartott gyermek él, és hogy a gyermekes családok a többieknél szegényebbek,
– észlelve, hogy az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok mindegyike egyformán fontosnak és sürgetőnek nevezte a gyermekszegénység visszaszorításának össztársadalmi ügyét,
– felismerve, hogy a gyermekszegénység csökkentése érdekében átfogó, minden ágazatra kiterjedő intézkedésekre van szükség,
a következő határozatot hozza:

1. Az Országgyűlés elfogadja a határozat mellékletét képező, 2007–2032. évekre vonatkozó „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégiát (a továbbiakban: Nemzeti Stratégia), amelynek célja a gyermekszegénység csökkentése, a gyermekek esélyeinek javítása.

2. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a Nemzeti Stratégia alapján háromévente készítsen kormányzati cselekvési programot, és ebben határozza meg a szükséges jogszabályi, szakmai, szervezeti feltételek kidolgozásának feladatait, felelőseit, közreműködőit a határidők és a szükséges források megjelölésével. Az első, 2007–2010. évekre vonatkozó kormányzati cselekvési programot 2007. május 31-éig kell elkészíteni.

3. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy a Nemzeti Stratégia készítése során vegye figyelembe és érvényesítse az európai uniós tagsággal összefüggő tervek, programok alapelveit és lehetőségeit, különös tekintettel az Új Magyarország Fejlesztési Terv, ennek operatív programjai, továbbá a 2006–2008 közötti időszakra vonatkozó, a szociális védelemről és a társadalmi összetartozásról szóló Nemzeti Stratégiai jelentésben foglalt elvekre és lehetőségekre. Tartsa szemelőt az államháztartás egyensúlyi követelményei, a versenyképesség és a foglalkoztatás fejlesztésének elsődlegességét.

4. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy háromévente értékelje a Nemzeti Stratégiában és az adott időszakra vonatkozó kormányzati cselekvési programban foglalt feladatok végrehajtását, és ennek alapján dolgozza ki a következő kormányzati cselekvési programot.

5. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy – a szükséges szervezeti megoldások és eljárási rend kialakításával – gondoskodjon arról, hogy a kormányzati döntések meghozatala során a gyermekek helyzetének javítása meghatározó szempont legyen.

6. Az Országgyűlés felkéri a Kormányt, hogy dolgozza ki a Nemzeti Stratégiában meghatározott feladatok utókövetési rendszerét, továbbá gondoskodjon a szociális szakmai és civil szervezetek bevonásával a Nemzeti Stratégia végrehajtását segítő és ellenőrző Monitoring Bizottság létrehozásáról, annak folyamatos működtetéséről.

7. Az Országgyűlés e határozatával felkéri
a) a szociális szakmai és civil szervezeteket, valamint a helyi önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent a Nemzeti Stratégiában megfogalmazott célok megvalósításáért,
b) a tömegtájékoztató szervek vezetőit és munkatársait, hogy vállaljanak részt a Nemzeti Stratégia megismertetésében, annak a társadalom általi elfogadtatásában és a kedvező irányú társadalmi szemlélet kialakításában.

8. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

Melléklet a …/2007. (…) OGY határozathoz „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia, 2007–2032I. fejezet

A „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia alapelvei:

I. Általános stratégia alapelvek

1. A Nemzeti Stratégia indokoltsága

A „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia elindításának három fő indoka van. Minden szegénység szenvedést okoz, de a gyermekek szegénysége elviselhetetlen. A gyermekek szenvedése iránti társadalmi érzékenység fejeződik ki a Magyar Országgyűlés 1991. évi LXIV. törvényében, amely kihirdeti az ENSZ Gyermekek Jogairól szóló Egyezményt. E törvény szerint a gyermeknek joga van az ENSZ egyezményekben rögzített összes emberi jogra, de ezek érvényesítéséhez a gyermek, fizikai és szellemi fejletlensége miatt, különös biztosítékokat és gondozást igényel. A gyermek különleges védelmet élvez: a részes államok elismerik, és minden eszközzel biztosítják minden gyermeknek a jogát olyan életszínvonalhoz, amely lehetővé teszi kellő testi, szellemi, lelki, erkölcsi és társadalmi fejlődését. Az e célból elfogadott törvényekben figyelembe kell venni a gyermek mindenek felett álló érdekét. A Nemzeti Stratégia szükségességét első renden az indokolja, hogy e törvénynek megfelelően is csökkentse a gyermekek és családjaik nélkülözését, javítsa a gyermekek fejlődési esélyeit. A törvény minden gyerekre kiterjed, de értelemszerűen azoknak a gyerekeknek kell prioritást kapniuk, akiknek érdekei a legjobban sérülnek, akiknél a nélkülözések a legjobban korlátozzák fejlődésüket. A Nemzeti Stratégia másik fontos indoka a szegénységi ciklus megszakításának szükségessége. Ez a gyermekek és a társadalom közös távlati érdeke. A mai, tudáson és versenyen alapuló társadalomban a hátránnyal induló gyermekek szegénysége súlyosabb következményekkel jár, mint korábban. A szegény gyerekkor nem csak anyagi javak hiányát jelenti, hanem azt is, hogy a gyermekek előtt lezáródnak azok a lehetőségek, amelyek révén jó eséllyel kapcsolódnak be a társadalom nagy rendszereibe, munkába, állampolgári részvételbe, egyáltalán: hozzájuthatnak a tisztes megélhetéshez. A kirekesztődés egyik oka az intézményes, iskolai nevelés és általában a képzés hiányosságaihoz kapcsolódik. Ma az általános iskolát befejezők mintegy negyede-ötöde funkcionális analfabétaként hagyja el az iskolát. Piacképes tudás, a versenybe való sikeres belépéshez szükséges képességek hiányában sorsuk, és az ő gyermekeik sorsa is megpecsételődik.                                                   A harmadik indok az első kettőből adódik. Közös érdek az ország fenntartható gazdasági és társadalmi fejlődése. Ehhez a gyermekek esélyeinek közelítése, piac-és lehetőleg versenyképes felkészültségük általános biztosítása, a ma növekvő társadalmi szakadékok szűkítése szükséges. A fenntartható és harmonikus gazdasági fejlődés alapja a fenntartható társadalmi fejlődés, az egészséges, összetartozó, békés társadalom.

2. Hosszú távú szemlélet, folyamatos építkezés elve: generációs stratégia alkotása
A gyermekszegénység jelentős mértékű csökkentése, a gyermekek teljes társadalmi integrációja több évtizedes, folyamatos erőfeszítéseket igényel. A program megvalósulásának csak akkor lehet esélye, ha az összefüggő, egy irányba tartó, egymásra épülő részfeladatok, lépések és intézkedések rendszerszerű változásokat képesek generálni a gazdasági, társadalmi, politikai és közszolgálati rendszerben. Ezért szükséges egy 25 évre szóló (2007–2032) generációs stratégiát alkotni, amelyen belül természetesen meg kell határozni a rövid és középtávú célkitűzéseket, feladatokat is.

3. A társadalmi beágyazottság elve
A szegénység a társadalmi struktúra és egyenlőtlenség eleme. Érdemleges, tartós eredmény sem tüneti kezeléssel, sem egyes – mégoly fontos – elemek kiemelt javításával nem érhető el. A szegénység akkor csökkenhet, ha a gazdaság erősödik, a családokon belül a foglalkoztatás és a jövedelmek nőnek, és ezzel egyidejűleg csökkennek a társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek. A társadalom jobb integráltsága, a választó vonalak és szegregáltság gyengülése a szegénység csökkentésének előfeltétele is, következménye is. A szegénység csökkentése nem áll szemben a gazdasági növekedési és versenyképességi célokkal, de a csökkenés nem következik be automatikusan a gazdasági helyzet javulásával. Ehhez a jövedelmek, tudás, információk igazságosabb elosztása, az intézményes és személyes szociális szolgálatok javítása, a jogok erősítése szükséges. A társadalom erősödő dezintegrálódása, szétesése egyre jobban nehezíti az ellensúlyok működtetését. Ezért erősíteni kell az integrációt, a társadalmi összetartozást, a közös normák elfogadását elősegítő intézményeket. Közösen elfogadott, mélyen begyökereződő együttélési normák nélkül a civilizált együttélés kerül veszélybe.

4. A gyermekek mindenek felett álló érdekének elve
Alapvető fontosságú, hogy a Nemzeti Stratégiához kapcsolódó cselekvési programok, eljárási rendek, szervezeti megoldások meghatározására a gyermekek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartásával kerüljön sor. Kizárólag olyan intézkedések, megoldási javaslatok támogathatóak, amelyek összhangban állnak a gyermeki jogokkal, a gyermekek mindenek felett álló előnyeivel.

5. A jó kormányzás elve
A jó kormányzás legfontosabb alapelveit nemzetközileg elfogadott módon szokásosan a következőkkel jellemzik: széleskörű részvétel; megegyezésre, konszenzusra törekvés; felelősség vállalása, felelősségre vonhatóság; átláthatóság; fogékonyság a történésekre; hatásos és hatékony működés; méltányosság, mindenkit átfogó működés; jogállamiság. Ezek révén biztosítható a korrupció minimalizálása, továbbá az, hogy a döntéshozók meghallják a kisebbségek és a legsebezhetőbbek hangját is. A jó kormányzat nem csak a jelen, de a jövő szükségletei iránt is fogékony. Ezek az elvek a „Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégiában maximálisan érvényesítendők. Ha a gyerekek esélyeiért vállalandó társadalmi felelősségben bizonyos szintű konszenzus és támogatottság elérhető, akkor ez lehetőséget ad arra, hogy új, eredményesebb kormányzási gyakorlatok honosodjanak meg. Ezek alkalmazásával a kormányzás hatékonyabbá válik, jobban átláthatóak a források, a felhasználások, a költségek és a hasznok. Nőhet a kormányzás hatásossága is, ha valóban mindenkit átfog a cselekvés, ha a társadalmi programokért viselendő felelősségbe a kormányzat minden szinten bevonja a partnereket.

6. A társadalmi, helyi együttműködés elve
A gyermekek esélyeinek növelése és a gyermekszegénység visszaszorítása a társadalom, az állami és önkormányzati szervek, valamint a civil szerveződések közös érdeke, feladata és felelőssége. A Nemzeti Stratégiában foglalt célok nem valósíthatóak meg ezen szervezetek hatékony együttműködése nélkül. Mindezen szereplőket be kell vonni a döntésekbe, a végrehajtási feladatokba, a monitorozásba és értékelésbe, az utólagos következtetések levonásába. A Nemzeti Stratégia sikerének konkrét feltétele, hogy minden helyi közösség felismerje ennek életbevágó fontosságát. Minden helyi közösség más: a nemzeti program széles keretein belül mindegyiknek ki kell jelölnie saját helyi prioritásait, a közösséggel együtt ki kell dolgoznia a stratégiába illeszkedő közös célokat. Az érintettek, azaz a gyerekek és szülők, pedagógusok, más szakemberek, továbbá a civil szerveződések és az egyházak közötti partneri együttműködéseknek ezen a szinten kiemelt jelentőségük van.

7. A komplexitás elve
A gyermekszegénység csökkentéséhez átfogó, minden ágazatra kiterjedő intézkedésekre van szükség. A Nemzeti Stratégia nem egyes kiemelt részterületek fejlődését segíti elő, hanem mindazt, ami a gyermekek mindenek felett való érdekét szolgálja. Ehhez a már létező, és a még eztán induló programokat össze kell hangolni településeken belül is, a kistérségeken belül is, az ország szintjén is. Mindezen szinteken, valamint az egyes részterületeken (különösen foglalkoztatás, bérpolitika, oktatás, lakásügy, egészségügy, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások) egymással összhangban álló, egymásra épülő intézkedéseknek kell születniük.

8. Az átláthatóság és ellenőrizhetőség elve
A Nemzeti Stratégia megvalósulása érdekében ki kell dolgozni az abban foglalt feladatok végrehajtásának számon kérhetőségéhez, ellenőrizhetőségéhez szükséges kritériumokat, indikátorokat. A Nemzeti Stratégia alapján létrejövő Monitoring Bizottság folyamatosan ellenőrzi a gyermekszegénység felszámolása érdekében meghatározott feladatok végrehajtását.

II. A gyermekek helyzetével összefüggő speciális alapelvek

1. Prevenció elve
A gyermekszegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módja a gyermekszegénység kialakulásának megelőzése. A Nemzeti Stratégia ennek érdekében egyrészt olyan intézmények és szolgáltatások működtetését szorgalmazza, amelyek a gyermek megszületésének pillanatától segítenek az esélyek javításában (korai készség- és képességfejlesztés), másrészt, felismerve, hogy a gyermekszegénység és a családok helyzete (szülők foglalkoztatottsága, jövedelmi helyzete, lakáskörülmények stb.) nem választható el egymástól, törekszik a családok helyzetromlásának (pl. lakásvesztés) megelőzésére, a munka elvesztésének megelőzésére, a munkán belüli jobb helyzetek (jobb munka, jobb kereset) elérésének elősegítésére.

2. A gyermekérdek mindent átható elvként kezelésének elve
A gyermekszegénység felszámolásában közreműködő szerveknek és személyeknek minden döntésük, intézkedésük meghozatala során ügyelniük kell arra, hogy az sem közvetlenül, sem közvetetten ne kerüljön ellentétbe a gyermekek érdekével. Az állam szintjén szervezetileg is biztosítani kell a gyermekek érdekének prioritását például azzal, hogy a gyermekszegénység ügye kiemelt mérlegelési szempont legyen minden kormányzati döntés esetében.

3. A fokozatosság, valamint a leghátrányosabb helyzetben lévők fokozott védelmének elve
A rendelkezésre álló források mindig végesek, ezért cselekvési prioritásokat kell kijelölni. A prioritások a megvalósult célok, illetve a változások függvényében módosíthatók. A közpénzek felhasználásában jelenleg elsőbbséget kell biztosítani a szélsőséges szegénység megszüntetésének, a legrosszabb helyzetűek segítésének. Ezen belül is célszerű a megvalósítás során a fokozatosság elveit kidolgozni. Ugyancsak elsőbbséget kell már az induláskor biztosítani azoknak a – kezdetben többnyire kevéssé forrásigényes – kezdeményezéseknek, amelyek hosszabb távon multiplikációs hatásúak, és hozzájárulnak a szegénység átörökítés bűnös körének megszakításához (pl. képzők képzése).

4. Az egyenlő esélyű hozzáférés elve
A gyermekszegénység csökkentésének lényeges eleme, hogy a gyermekek lakóhelyüktől, függetlenül hozzájussanak a szolgáltatásokhoz. A Nemzeti Stratégia egyik fontos célkitűzése, hogy megfelelő szolgáltatásokkal és fejlesztésekkel csökkentse az egészségügyi – oktatási – szociális – gyermekvédelmi szolgáltatásokhoz és intézményekhez való hozzáférési egyenlőtlenségeket, és biztosítsa ezekben a magas színvonalú szakmai tevékenység alapvető feltételeit. A közelítésben fontos szerepe van a közösségi és személyes segítő szolgáltatások kiemelt fejlesztésének. Kiemelendő, hogy a pénzbeli vagy természetbeli ellátások hatékonysága jelentősen javulhat, ha ezekhez jó színvonalú szolgáltatások kapcsolódnak.

II. fejezet
A gyermekes családok hazai helyzete, a gyermekszegénység elleni küzdelem nemzetközi vonatkozásai1. A családok jövedelmei, anyagi körülményeiMagyarországon 2005-ben 2,2 millió 20 éven aluli eltartott gyermek élt. A gyermekes családok a többieknél szegényebbek. Az összlakosságból 12 százalék, a gyerekek közül 19 százalék, 420 ezer gyerek élt egy széles körben elfogadott szegénységi küszöb alatt. (Ez a küszöb a fogyasztási egységre számított, ún. ekvivalens jövedelem középső értékének 60 százaléka alatti érték.) Ennél magasabb az egy főre számított nyugdíjminimum, amely segélyküszöbként működött. 2005-ig ezen szint alatt voltak jogosultak a gyerekek rendszeres nevelési támogatásra. Ebben az ellátásban 650 ezer gyerek részesült. Ennél is magasabb a KSH által számított létminimum, amely a szegénység társadalmilag elfogadható szintjét kívánja meghúzni. A létminimum alatt 2004-ben a lakosság 28 százaléka, a gyerekek 40 százaléka, azaz 850 ezer gyermek élt. A 2005 óta a többszöri jogszabály-és feltétel változtatások miatt ez a szám fokozatosan csökken.A gyermekes családok szegénysége elsősorban a gyermekek létével, az ebből adódó rosszabb aktivitási aránnyal függ össze, s a gyermekek száma szerint differenciálódik. Az egy gyermeket nevelő családok szegénységi aránya még nagyjából megegyezik a gyermeket nem nevelőkével. A probléma a 2 gyerekeseknél kezdődik: az ő szegénységi arányuk jó 70 százalékkal magasabb, mint az egy gyerekeseké. Az erős szegénységi törésvonal – a legtöbb európai országhoz hasonlóan – a háromgyermekeseknél húzódik. A 3 és több gyermekesek szegénységi aránya az egy gyerekesekének három és félszerese. A nagy családosok 60 százaléka egyben a létminimum alatt él. Igaz, a nagycsaládosok csak az összes család 4 százaléka. Ám ezekben a családokban él a gyerekek 25 százaléka. A szegény gyerekek között a nagycsaládban élők aránya 45 százalék.

1.sz. tábla
A gyermekes családok szegénységi arányai, 2004: meghatározott küszöbök alatt élők százaléka Középső
jövedelem
60 százaléka alatt, % KSH által számított
létminimum alatt, %

Összes háztartás 14 28
Összes gyermekes háztartás 19 41
Ebből:
1 gyermek van 11 29
2 gyermek van 19 34
3 vagy több gyermek van 36 60
Forrás: TÁRKI Monitor vizsgálat 2005., KSH Létminimum: KSH Háztartási költségvetési felvétel 2004 és saját számítások.
Megjegyzés: az ekvivalens, azaz a gyermekek számát figyelembevevő medián jövedelem 60%-a a szegénységi küszöb. (OECD1 skála)A jövedelmek egyenlőtlen elosztása azt is jelenti, hogy a gyermekes családokban élők 32 százaléka a legkisebb jövedelmű ötödben él, és csak 12 százalékuk jut el a legmagasabb jövedelmi ötödig. Ha csak a gyermekeket nézzük, az arányok még szélsőségesebbek: a gyerekek 60 százaléka él a két alsó ötödben, a legszegényebbek között.A szegénység tehát első renden jól érzékelhető jövedelemhiány, amely a 2, de főként a 3 és több gyerekesek családjaiban válik súlyossá. A 2 gyereket nevelő családokban a gyermekek harmadánál, a nagyobb családokban élőknek a többségénél jellemző a többé-kevésbé súlyos szűkölködés. A pénz gyakran a hónap vége előtt kifogy – számos létfontosságú szükségletre, például gyógyszerre, a gyerekeseknél gyakran nem jut. A lakást veszélyeztető adósságok halmozódnak. Az életet gazdagító elemek szinte mind hiányoznak – a szegény gyerekek négy ötöde például soha nem jut el nyaralni.A gyermekes családok átlagosan ugyan jobb lakáskörülmények között élnek, mint a lakosság egésze, a gyermeket nevelő szegények jelentős részének lakáshelyzete azonban rossz. A gyermeket nevelő szegényeknél minden negyedik lakásából hiányzik a benti WC és nincs fürdőszoba, minden ötödikben nincs folyóvíz, két harmaduk hagyományos fűtésű lakásban lakik. A család fenntartása sokaknál gond. 2005-ben közel 40.000 gázórát, több, mint 60.000 villanyórát kapcsoltak ki. Feltehető, hogy közülük aránytalanul sok a gyermekes család – azaz 100 közül akár 3-4 gyermekes család is közmű nélkül maradhatott. Az eladósodás – az adósságkezelés és a lassan terjedő kártyás leolvasók ellenére – növekvő veszély. Minthogy a lakásrezsi költségek növekedése várható, továbbra is fenyegető veszély a lakás elvesztése, amit gyakorta a család szétesése, a gyermekek intézeti elhelyezése követ. A jelenlegi egyetlen prevenciós eszköz az adósságkezelés, az egyetlen – jogilag nem garantált – lassító eszköz a kilakoltatások téli moratóriuma. Ezért a biztonságos lakhatás hiánya folyamatosan szorongatja a családok tízezreit.

2. A szegény népesség jellemzői

A szegénységhez vezető főbb társadalmi tényezők – az egész népesség körében – az alacsony aktivitási arány és a magas munkanélküliség; az alacsony iskolai végzettség, illetve a szakképzettség hiánya; a „rossz” lakóhely, azaz kis település, depressziós térség; rossz egészségi állapot, fogyatékossággal élés; a roma népességhez tartozás. Ugyanezek a tényezők jellemzik a gyerekek szegénységét. Azaz a gyerekeket különösen sújtja, ha szüleik tanulatlanok, ha munkanélküliek, ha kis falvakban élnek, ha romák. Rossz a helyzetük azoknak a gyerekeknek is, akiket egyedül-élő szülő nevel, vagy akiknél fogyatékossággal él valaki a családban – legyen az szülő vagy gyerek.A háztartásfők között a keresők aránya csak kicsit kedvezőbb a kisebb, mint a 3 vagy több gyermeket nevelő családokban: az összes gyermekes család 75, a 3 és többgyermekes családok 71 százalékában volt aktív kereső 2003-ban. Nagyobb problémát jelent, hogy a nagyobb családokban – részben, mert a több gyerekkel sok a munka, s ez nehezíti a második szülő munkavállalását, részben mert több gyereknél nehéz a napközbeni intézményi elhelyezés – sokkal ritkább a második kereső, sokkal több a munkanélküli. Így kétszeres oka van rossz jövedelmi helyzetüknek. A munkával szerzett források a gyerekek számával csökkennek, a gyerekekkel kapcsolatos kiadások pedig a gyerekszámmal sokkal nagyobb összeggel nőnek, mint a családi pótlék, vagy más gyermekellátások. Minthogy a családi pótlék egy-egy gyerek eltartási költségeinek (létminimumának) egy harmadát sem fedezi, minden egyes további gyerekkel jelentősen nő a különbség a megélhetéshez szükséges és a rendelkezésre álló összeg között. A gyermekes szegények háztartásainak 86%-ában a háztartásfőnek nincs középfokú végzettsége sem, közel 40%-uk esetében egyetlen aktív személy sincs a háztartásban. A gyermekszámon túl az is számít, hogy van-e családban kisgyerek. Ha az egyik szülő (többnyire az anya) gyes-en vagy gyet-en van, akkor ez jelentősen növeli a szegénységi kockázatot. (A gyed-nek nincs ilyen hatása.) A szegény gyerekkor különös problémája, a nagyon szegények szocializációjának egyik meghatározó eleme az, hogy lassan a harmadik generáció nő fel úgy, hogy szüleinek, sőt, szűkebb-tágabb környezetében senkinek nincs rendszeres munkája.
2. sz. tábla
A szegénység néhány tényezőjének jelentősége: százalékos arányok az adott csoporton belül
Olyan háztartásokban élők százalékos aránya, ahol…
Összes háztartás Gyermekes háztartások
Gyermekes szegény háztartások
a háztartásfőnek nincs középfokú végzettsége 59 60 86
a háztartásban nincs aktív kereső 26 10 37
van munkanélküli 12 16 43
van gyed-en, gyes-en, gyet-en levő személy 14 27 42
Forrás: KSH Háztartási költségvetési felvétel 2004Fontos szegénységi kockázatot jelent a lakóhely, régió, vagy település. Az összlakosság jövedelmi helyzetében és szegénységi kockázatában mutatkozó regionális különbségek a gyermekes háztartásokban élők esetében is érvényesülnek. Az országos szegénységi arányt 1-nek tekintve, a szegénységi kockázat kiugróan magas az észak-Magyarországi régióban élők esetében, régiós átlagban 1,8 – szeres, a gyerekesek esetében kétszeres. Az Észak – Alföldön élők szegénységi kockázata szintén átlag fölötti. A másik végletet Budapest képviseli 0,4-es szegénységi kockázati valószínűséggel. A város-falu lejtő ehhez közelítően nagy, 0,4 és 1,5 között mozog. Az összes szegény több, mint fele, a gyermeket nevelő szegények 55 százaléka falvakban él. A szegénység és betegség számtalan módon összefügg. A szegények betegebbek és korábban halnak. Ez a tendencia romlani látszik. A halálozási olló 1988 óta úgy nyílt szét, hogy míg a jobb helyzetűek életesélyei tovább javultak, addig a legalacsonyabb végzettségűeké szignifikánsan romlottak. A gyermekek egészségi állapotának társadalmi helyzetükkel való összefüggéséről eddig nem történt szisztematikus adatgyűjtés. A Gyermekszegénység elleni Nemzeti Program céljára készült egy adatfeldolgozás a szülők egészségi állapotának és társadalmi helyzetének összefüggéséről. Minden vizsgált betegség vagy állapot szorosabb vagy lazább, de szinte mindig szignifikáns kapcsolatot mutatott a szegénységgel összefüggő szociológiai változókkal, azaz a jövedelemmel, iskolai végzettséggel, települési lejtővel, a roma etnikumhoz tartozással. Mindezek mellett – eddig nem sejtett módon – a gyermekek száma is összefügg a szülő egészségi állapotával. A gyerekek nem védenek meg a stresszekkel és az ezekből adódó betegségekkel szemben. Számos vizsgált betegség esetében a nagyobb gyerekszámú családokban nagyobb a betegek aránya, még akkor is, ha fontos egyéb feltételek, például a szülő jövedelme, vagy iskolai végzettsége azonosak.Különösen súlyos helyzetben vannak a roma családok gyermekei. Igaz, a szegénység nem roma kérdés: a szegény gyerekek mintegy kétharmada, a legszegényebbek fele nem roma. Másként: több a nem-roma szegény gyerek, mint a roma, de a roma gyerekek között sokkal nagyobb a szegények aránya. Sőt, a különböző kutatások alapján az is állítható, hogy a roma gyerekek szegénysége és kirekesztettsége különösen mély lehet olyan okok miatt, mint a szülő régóta tartó munkanélkülisége, az erősödő intézményi, lakóhelyi, iskolai szegregáció; az ezzel is összefüggő etnikai megkülönböztetés, a cigányokat sok területen sújtó diszkrimináció; a jó intézményekhez és szolgáltatásokhoz való egyenlőtlen hozzáférés.

3. A szegénység újratermelődése

A szegénység újratermelődésének két legfontosabb intézménye és színtere a család és az iskola. Minthogy a család szükségképpen csak azt és annyit tud átadni a gyerekeknek, amije és amennyije van, az induló egyenlőtlenségek csökkentéséhez sok területen van szükség beavatkozó, intézményes segítségre. E területek száma inkább nő, mint csökken. Újabb (sajnos, csak külföldi) kutatások bizonyítják, hogy a gyerekek egészségi állapotát korán és hosszan tartóan befolyásolják a rossz induló körülmények. A szülői erőforrások hiánya szűkíti a gyerekek esélyeit arra, hogy képességeiket időben, sokféle irányba fejlesszék, és az e folyamatba való beavatkozás akkor hatékony, ha igen korán, a születéssel kezdődik. A létbizonytalanság és a szűkösség, a megfelelő minták hiánya nem készítenek föl a társadalmilag elfogadott normák szerinti felnőtt létre – és e területen is fontos a korai nevelés. A szegénységet újratermelő folyamatok megszakítása tehát igen korai közös felelősségű beavatkozást igényel. Az iskolai végzettség a szocializációs folyamat kimenete, és egyben a felnőttkori társadalmi helyzet egyik legfontosabb meghatározója. A KSH 2004. évi adatai szerint az iskolai expanzió nyomán jelentősen nőtt a felfelé mobilitás: a vizsgált sokaság (háztartásfők) több, mint kétharmada apjáénál magasabb iskolai végzettséget szerzett. Ugyanakkor azonban továbbra is rendkívül erős a mobilitás társadalmi meghatározottsága: az alacsony (alapfokú) iskolai végzettségű apák gyermekeinek 10 százaléka, a felsőfokú végzettségűek gyermekeinek 68 százaléka jutott el a felsőfokú végzettségig. Ugyanakkor az alacsony végzettségű apák gyermekeinek negyede legfeljebb alapfokú végzettséget szerzett. Ezt a nagyon jelentős nagyságú csoportot különösen fenyegeti a társadalmi leszakadás. A helyzet az időben alig változik: a 40 éven aluliak és 40 éven felüliek mobilitási arányai alig különböznek egymástól. A gazdasági, társadalmi hátránnyal indulók és immobilak között igen jelentős a cigányok aránya. Az előreszámítások szerint a roma lakosság aránya növekvőben van, részben a halandóság javulása miatt is. A következő 15 évben, 2021-ig a romák számának 250 ezres, a 19 éven aluliak számának mintegy 60 ezres növekedését valószínűsítik. Kulcskérdés tehát az, hogy sikerül-e megfordítani a jelenlegi iskolázási-képzési tendenciákat. „Míg a szakértők a roma lakosság arányát a teljes lakosság 5-6 százalékára becsülik, a 8 általánosnál nem magasabb végzettségűek körében az arányukat 30 százalékra teszik. A jelenlegi demográfiai trendeket figyelembe véve a romák társadalmi-gazdasági kirekesztődése és nem megfelelő oktatása 10-15 éven belül azt eredményezheti, hogy a munkaerő egy jelentős része a munkaerőpiacon eladható ismeretek hiányában alkalmazhatatlanná válik.” Ugyanennek a problémának a másik oldala, hogy a rosszul indulók iskolai hátrányai a közoktatásban eltöltött évekkel a többségnél nőnek, ahelyett, hogy csökkennének. Ebben a folyamatban meghatározó szerepe van az iskolai szegregációnak, amely azt jelenti, hogy szegény gyerekek egy része, a cigány gyerekek többsége elkülönített, gyakran rosszabb feltételekkel működő és kevesebbet nyújtó iskolákba, tagiskolákba, osztályokba kényszerül. A cigány (és szegény) családok gyermekei gyakran etnikai és szociális gettónak nevezhető iskolákba járnak. A cigány gyermekek összes gyerekhez viszonyított aránya folyamatosan emelkedik, miközben társadalmi helyzetük (a rendszerváltás sokkjának tartós hatásaként) romlik. Későn indultak és máig erőtlenek, illetve forráshiányosak azok a kísérletek, amelyek a szegregációt akarják csökkenteni, illetve a szükséges források töredéke sem áll rendelkezésre ahhoz, hogy a roma gyerekek iskolai integrációja és felzárkózása sikeres legyen. A szegregáció ilyen feltételek mellett erősödik. A PISA vizsgálatok révén bizonyított, hogy a magyar iskolák közötti, a szülők társadalmi helyzete alapján kialakuló differenciáltság az egyik legmarkánsabb az OECD országok között, és hogy ez roppant kedvezőtlenül hat a gyerekek képességeinek fejlődésére, teljesítményére. A végeredmény a drámaian különböző továbbtanulási arányokban, majd a rosszul felkészültek munkaerőpiaci kudarcaiban, végül az alacsony mobilitásban, a szegény gyermekek szegénységbe beszorulásában mutatkozik meg.

4. Magyarországi gyermekszegénység a nemzetközi mezőnyben

A gyermekszegénység, mint önálló probléma, nagyjából 1990 óta szerepel a nemzetközi szervezetek napirendjén. Az UNICEF 2000. évi jelentése (valószínűleg) az első olyan tanulmány, amely az OECD országok gyermekszegénységére összepontosít, és ezt összehasonlítóan elemzi. A 29 OECD tagországban 47 millió, azaz minden hatodik gyerek élt a nemzeti szegénységi küszöb (az átlag fele) alatt. A legmagasabb a nagyon szegény Mexikóban volt az arány (26%), de a második legmagasabb a kiemelkedően gazdag USA-ban (22,4%). Az európai országok közül Olaszországban és Angliában találták a legmagasabb, 20 százalék körüli arányt. Magyarország – pl. Németországgal együtt – a 10 % körüli középmezőnyhöz tartozott. A legalacsonyabb arányokat a gyerekekre legtöbbet költő országokban találták Franciaország (8%, de kivált Finnország (4%), Svédország (3%). Ezek az arányok azóta sem módosultak jelentősen, Angliát kivéve, amelyben a koncentrált erőfeszítéseknek köszönhetően a magas arány csökkent.Az Európai Unió az ENSZ-nél valamivel később kezdett a gyermekszegénységre összpontosítani. Még most sem szerepel a kérdés a közös agendák középpontjában, de mind több figyelmet köt le. Egy 2006. évi dokumentum szerint: „A gyermekek jövedelmi szegénysége komoly gondot jelent, minthogy általánosan elismert összefüggés, hogy ez befolyásolja fejlődésüket és jövőbeni lehetőségeiket. Ezért tűzte célul maga elé az EU, hogy törekedjen a gyermekek körében tapasztalható társadalmi kirekesztés megszüntetésére, és a társadalmi integráció minden feltételének biztosítására. A jövedelmi szegénységben élő gyerekek aránya magasabb, mint a felnőtteké…” Az állítás az EU adatai alapján Magyarországra is igaz, bár, hasonlóan az UNICEF adatokhoz, a helyzet nemzetközileg nem a legsúlyosabb: az EU adatai szerint a magyarországi gyermekszegénység aránya az EU25 átlaga alatt van.Mind az UNICEF, mind az EU adatai a relatív szegénységre, meghatározott szint alatt élők arányára vonatkoznak. Az UNICEF e mellett az abszolút színvonalakat is vizsgálja. Ezek alapján az USA gyerekszegénység aránya a relatív adatnál kisebb, a kelet-európai országoké, így Magyarországé is annál nagyobb.

Figyelemre méltóak az UNICEF azon elemzései, amelyek nemzetközi tapasztalatok fényében világítanak rá a legfontosabb okokra. A gyerekek helyzetére ható két legfontosabb tényezőnek a bérek és a szociális kiadások színvonalát találták. Tisztes szociális ellátások ellensúlyozhatják az egy-szülő, a sok gyerek, a munkanélküliség, az alacsony bérek szegénység-okozó hatását. A jelentés szerint „egyetlen olyan országban sem volt magas a gyerekszegénység aránya, ahol magas volt a szociális közkiadások aránya.” E két tényező sajátos viszonya miatt egyetlen megállapítás sem általános érvényű. Az ismert legfontosabb okok egy része például nem mindenütt hat. A gyermeküket egyedül nevelőkről gyakran feltételezik, hogy szegény csoportot alkotnak. Az USA-ban ez igaz, Svédországban nem. A hivatalos munkanélküliség Mexikóban és az USA-ban nagyon alacsony, Finnországban nagyon magas – a gyerekek szegénységi arányai mégis ellenkező irányba térnek el. Magyarország persze most távol van azoktól a lehetőségektől, amelyek az UNICEF által javasolt irányba mozdíthatnák el a politikát – az elemzések eredménye azonban a hosszabb távú politikák kidolgozásánál figyelembe veendő.

5. A gyerekszegénység enyhítését célzó programok – nemzetközi kitekintésben
A gyermekek iskolai esélyegyenlőtlensége, a társadalmi háttér meghatározó szerepe a huszadik század utolsó harmadában került az érdeklődés középpontjába Európában, majd az Egyesült Államokban. Ez körülbelül akkor történt, amikor a modern és gazdagodó társadalmak újra felfedezték, hogy a szegénység a növekvő jómód közepette is fennmaradt. A felismerés az iskola hátránykonzerváló szerepének elemzéséhez vezetett, majd olyan programok kidolgozásához, amelyek kifejezetten ezen hátrányok csökkentését célozták meg. A század végére kitűnt, hogy az iskola egyedül, illetve a csak a szegény gyerekeket megcélzó iskolai programok (mint az amerikai Head Start) képtelenek a szegénység problémáját megoldani – ennél komplexebb közelítések szükségesek. Így születtek meg egyfelől a társadalmi kirekesztés elleni általános erőfeszítések, majd ezeken belül egy jobban körülhatárolható feladatkör, a gyermekek szegénysége elleni, illetve a gyerekek egyenlőbb esélyeiért folyó küzdelem. Ebben a küzdelemben rengeteg jó szándékú civil kezdeményezés volt és van. Ezek többnyire szűk körben hatnak, de gyakran eredményesek, és jó mintákat kínálnak. Az utóbbi években kezd néhány országban országos politika rangjára emelkedni a gyermekszegénység elleni küzdelem. Egyes országokban – pl. USA – ez továbbra is egy területre, az oktatásra összpontosít, ott igen jelentős erőkkel. (A 2002-ben a No Child Left Behind (Egy gyermek se maradjon le) törvény közel 20 éves folyamatot szabályozott az új törvény kemény előírásaival. A program sokat vitatott, de elég sikeresnek tűnik – nem annyira a szegénység csökkentésében, mint az oktatási színvonal emelésében. Igaz, a fő cél, a hátrányos helyzetű kisebbségek és a többség teljesítményének szignifikáns közelítése az eddigi 20 év alatt nem sikerült. A skandináv országok, noha egyértelműen sikeresek eddig is, továbbra is nagy súlyt helyeznek, és igen sokat költenek család-és gyermekpolitikájukra. A gyermekszegénység elleni erőfeszítések Angliában alkotnak leginkább komplex, hangsúlyos közpolitikai rendszert. A centralizált erőfeszítések 1997-ben, a Labour Párt kormányra kerülésekor kezdődtek. Tony Blair 1999-ben kötelezte el magát arra, hogy a gyermekszegénységet 2010-ig felére csökkentse, 2020-ig pedig felszámolja. A kötelezettség hihetetlen visszhangra talált a kormányzaton belül és kívül. Számos „zöld könyv” vita zajlott, több törvényt hoztak, és még több programot dolgoztak ki általában a gyermekeknek szóló szolgáltatásokkal kapcsolatban (Every Child Matters), a kisgyerekkori fejlesztésről, (Sure Start, Biztos kezdet program), a fiatalokról, a gyerekekről általában, a gyermekek nap közbeni ellátásáról, stb. A programok kiterjednek a szülők foglalkoztatására, a bérekre és adózásra, a lakáshelyzet javítására, oktatásra, egészségügyi ellátásra. Évente több – kormányzati, szakmai és civil – jelentés készül a gyermekszegénység alakulásáról. A folyamatok nyomon követése, az indikátorok kidolgozása és folyamatos mérése a politika szerves része. A közel tíz éve tartó erőfeszítések eredménye – amelyeken belül szétválaszthatatlanul összefonódnak a foglalkoztatás és az újraelosztás növekedésének hatásai – valamivel elmarad a tervezettől, de így is impozáns. 1997 és 2004 között 70 százalékkal nőttek a pénzbeli gyermek-ellátások, fél millióval csökkent a szegénységben élő gyermekek száma. 2005-ig a legsebezhetőbb csoportok – egyedülállók, 4 és több gyerekesek, fogyatékos gyermeket nevelők – helyzete javult a legjobban. Természetesen Angliában is számos eredmény vitatott, a közelebbi elemzések kudarcokat is kimutatnak (pl. azt, hogy a súlyos mélyszegénységet még alig érték el az intézkedések). Egészében azonban a program népszerűsége nő és hatása ígéretes.6. Állami (közösségi) feladatvállalás a gyermekek esetében MagyarországonAmint erre utaltunk, a közkiadások szerepe jelentős a gyermekszegénység csökkentésében. A közkiadások, ezen belül a társadalmi védelemre fordított kiadások Magyarországon nagyjából a gazdaság fejlettségi szintjének felelnek meg. Ez a szint azonban az EU-n belül inkább alacsonynak számít. Az EU valamennyi tagországának átlagát véve a GDP 28 százalékát, Magyarországon 23 százalékát fordították 2003-ban szociális védelemre (amely a társadalompolitikai célú közkiadások közül nem tartalmazza az oktatási kiadásokat). Minthogy a GDP mintegy fele az EU átlagos szintnek, és ebből az alacsonyabb összegből költünk kevesebbet, a szociális védelemre fordított összegek abszolút színvonala jóval a fejlettebb jóléti államok szintje alatt van. Ennek ellenére a magyar család- és gyermekpolitikát néhány évtizede viszonylag jó színvonalúnak és korszerűnek lehet tekinteni. Az intézményi ellátások, főként a közoktatás, a mindenkire, vagy meghatározott csoportokra kiterjedő ellátások (anyasági ellátások, családi pótlék) kedvezően illeszkedtek az európai rendszerekhez.

A magyar pénzbeli ellátások eléggé differenciáltan alkalmazkodnak az élethelyzetekhez. (Kifejezetten a gyermekes családoknak szólnak a terhességi-gyermekágyi segély, gyermekápolási táppénz, családi pótlék, gyed, gyes, gyet, különböző gyermekvédelmi kedvezmények. A gyermekes családok is igénybe vehetik szükség esetén az ápolási díjat, a lakhatási támogatásokat, stb.) Az ellátások szerkezete valószínűleg megfelelő, társadalmi hatásosságuk és hatékonyságuk – a szelektív ellátások kivételével – általában elfogadható. Színvonaluk és értékőrző mechanizmusaik vitathatóak. Az intézményi támogatások is differenciáltak, különböző korú és helyzetű lakosságcsoportok részére léteznek alapellátások és szakellátások, otthon és intézményben nyújtott szolgáltatások. A családok szempontjából különösen fontosak a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ellátások, valamint a családsegítő szolgáltatások. Ezek a rendszerek viszonylag későn fejlődtek ki, és máig számos problémával küzdenek, mint például a megfelelően képzett szakemberek hiánya, az ún. egyszemélyes szolgálatok elméleti és gyakorlati hibái, az egyenlőtlen területi hozzáférés, a standardok és ellenőrzés hiánya, és számtalan szemléleti hiányosság. Ezek színvonaljavítása – ami, legalábbis a felkészülés időszakában – nem csak pénzkérdés, különösen fontos, mert a tapasztalatok szerint a pénzbeli és természetbeli ellátások hatásosságát is, hatékonyságát is növelni lehet, ha személyes szolgáltatásokkal párosulnak.

Sajnos, a közösségi feladatvállalás mértéke, mikéntje, hogyanja 1990 óta folyamatosan kiszolgáltatott a gazdasági helyzetnek, és elkerülhetetlen politikai és ideológiai viták tárgya. Ezek következménye is a sokféle (részben már említett) szűk keresztmetszet és hiány, a határozott fejlesztési elképzelések hiánya, a rendszer lényegével ellenkező jogszabályi bizonytalanság. A szegényeket különösen érintő, eddig nem említett sajátos probléma ugyanis, hogy a vonatkozó jogszabályok szinte mindegyike nemcsak választási ciklusonként, hanem egy-egy cikluson belül is évente többször módosul. Ez a családok, sőt, az önkormányzatok helyzetét is kiszolgáltatottá teszi. A családok közül különösen hátrányosan érinti azokat, akik rosszabbul tájékozottak és rossz jogérvényesítők. A gyermekes családok legalább harmada-negyede nem ismeri pontosan jogait és lehetőségeit, s ezzel számos ellátásból ki is marad. Ilyen módon az elvben a szociális biztonságot szolgáló rendszerek gyakran a szociális bizonytalanságot erősítik. A mai helyzet javításához és a tendenciák megfordításához jelentős források szükségesek. A szegénység forráshiány. Forráshiányt többletforrások nélkül nem lehet megszüntetni. A források részben helyi erőforrások. Szívós közösségi munkával nagyon sok helyi erőt, civil mozgalmat és forrást lehet az erőfeszítésekbe bevonni. A gazdasági fejlődés kétségkívül további többletforrásokat jelent. Ahhoz, hogy ez a növekedés közvetlenül elérje a szegényeket, az munkalehetőségeiknek és a bérszínvonaluknak kell javulniuk. (Különös fontossága van annak, hogy mindkét szülő bekerüljön a munkaerőpiacra.) A közös felelősségek vállalásához és a piaci kudarcok korrekciójához szükség van azonban a központi újraelosztás (magyar vagy uniós) többletforrásaira is. A gyermekek esélyeinek javításához, és olyan felkészítésükhöz, hogy képesek legyenek eleget tenni a piaci kihívásoknak, a családi ellátások, közoktatási intézmények, egészségügyi ellátás, személyes szolgáltatások szinte mindegyike jelentős színvonaljavításra szorul. Forrásigényesek a szükséges újítások és reformok is. E források zömének felhasználása a jövőbe való beruházásnak tekintendő. Éppen ezért a szegénység csökkentése nem áll szemben a gazdasági növekedési és versenyképességi célokkal, csak az időtávok mások. A szegénység csökkentése a humán beruházások hosszabb távon megjelenő eredménye. A beruházás és annak hozadéka közötti időtávval a generációs terv számol. Ugyanakkor érdemes keresni azokat a lehetőségeket, amelyek egyes esetekben gyorsíthatják a beruházások megtérülését.
III. Fejezet A „Legyen Jobb a Gyerekeknek”
Nemzeti Stratégia céljai Átfogó célok, fejlesztési területek
A „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia elindítása kiáltó társadalmi szükséglet. A szegénység köre talán nem bővül, a mélyszegénység több formája azonban tartósodik, súlyosbodik. A szocializációt alapvetően befolyásoló intézmények, elsősorban az iskolarendszer, nem enyhíti, hanem gyakran felerősíti a szegénység újratermelődésére ható tényezőket. A tartós szegénység, a lakóhelyi és iskolai szegregáció bontja a társadalom összetartozását, gyengíti a közös normákat. A probléma olyan méretű és olyan veszélyekkel jár a társadalmi, gazdasági, sőt a politikai fenntartható fejlődésre, hogy a cselekvést azonnal meg kell kezdeni, majd kitartó szívóssággal évtizedeken át folytatni. A cselekvés motorja csak a kormányzat és a civil társadalom együttes akarata lehet. A gyermekszegénység komplex és mélyen beágyazott jelenség. Csökkentése – rövid és hosszú távon egyaránt – akkor válik lehetségessé, ha kialakul e cél körül a társadalmi egyetértés, ha van tartós kormányzati elszántság, ha jelentős források mozgósíthatók e célra, ha intézmények, szakmák, szektorok között elindul az együttműködés, ha a helyi közösségek, a helyi társadalom, a civilek, köztük a szülők magukénak tekintik az ügyet.
Az összetett problémát csak átfogó és átgondolt stratégia segítségével lehet kezelni. Ezt szolgálja a „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia, amely alkalmas a rövid-, közép- és hosszabb távú tervek egymásra épülő kidolgozására A Stratégia részletes, rövidebb távú cselekvési terveit a megvalósított célok függvényében (gördülő tervezéssel) folyamatosan a változó helyzethez kell igazítani. Az Országgyűlési határozat mellékletének IV. fejezete fölvázolja a Stratégia főbb fejlesztési területeit, az ezekhez tartozó célkitűzéseket, valamint a legfontosabb – a mérföldkövet jelentő változások mérésére is alkalmas – indikátorokat. A sürgős beavatkozásokat, az Európai Unió forrásainak felhasználását biztosító cselekvési tervek, illetve a generációs program néhány részletének kibontása további feladat. A „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia egyszerre irányul arra, hogy a gyermekek életfeltételei jobbak legyenek, és hogy a gyermekekkel foglalkozó, nekik szolgáltatásokat nyújtó intézmények javuljanak, korszerűsödjenek. A Nemzeti Stratégia egy generáció alatt három átfogó célt kíván elérni.

– Jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenjen gyermekek és családjaik szegénységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledjenek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai.

– Radikálisan enyhüljenek a gyermeki kirekesztés, szegregálás és mély szegénység szélsőséges formái, csökkenjen az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.

– Alapvetően alakuljon át azon intézmények és szolgáltatások működésmódja és szemlélete, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és kirekesztés újratermelődéséhez. Ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú polgárként kapcsolódjanak be a társadalom életébe.

Az átfogó célok eléréséhez számos területen kell változást elérni. A kiemelt fejlesztési irányok, amelyek tartalmával a IV. fejezet foglalkozik, a következők:

1. fejlesztési terület: Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása
2. fejlesztési terület: A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése
3. fejlesztési terület: Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása
4. fejlesztési terület: A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció csökkentése
5. fejlesztési terület: A gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése
6. fejlesztési terület: Egészségesebb gyermekkor biztosítása

Horizontális célok Minden fejlesztési területen, minden célkitűzésnél vannak érvényesítendő prioritások, úgynevezett horizontális, minden területet átmetsző célok. Ezek egy része közvetlenül is hat a mélyszegénységre, mások a szegénység kezelésén túl általában is javítják a gyerekek társadalmi helyzetét, teljes jogú állampolgárrá válásuk feltételeit.A mélyszegénységre közvetlenül is ható célkitűzések:

– A roma kisebbség helyzetének érzékelhető javítása, szegregáltságuk, kirekesztettségük enyhítése

– A fogyatékossággal élő gyerekek és családjuk helyzetének javítása, szükségleteik érzékenyebb figyelembevétele, jobb kielégítése

– A rossz helyzetű települések, térségek hátrányainak, kirekesztésének csökkentése

– A gyermekeket is szolgáló közösségi rendszerek („nagy” rendszerek) javítása (iskola, egészségügy, pénzbeli ellátások, közösségi terek, stb.)A jogok és a demokratikusabb részvétel révén a szegénységre, illetve minden gyerekre ható célkitűzések• A jogok, a jogi szemlélet erősítése, a gyermeki jogok javuló érvényesítése.

– A szakmák, intézmények, szektorok, továbbá az állami és önkormányzati szervek, a civil szerveződések, az egyházi és non-profit intézmények javuló együttműködése.

– Az állampolgárok, különösen az érintettek – a szegények és a gyerekek – aktívabb részvétele minden őket érintő ügyben.

– A tájékoztatás javítása, az információk sokkal jobb eljuttatása mindenkihez, az informatika lehetőségeinek felhasználása olyan e-szolgáltatás nyújtásával, amely alkalmas a szegénység enyhítésére.
A célok összefoglalásaA táblázat azt érzékelteti, hogy a horizontális célok minden fejlesztési terület esetében értelmezhetők és érvényesek. Azt is jelzi, hogy e kapcsolódó hatások együttesen elősegítik a Stratégia általános céljait. Csökkentik mind a mélyszegénységet, mind a szegénységet általában, továbbá hozzájárulnak minden gyerek esélyeinek javításához, jogaik és részvételük erősítéséhez.
Szülők munkája Lakhatás javítása Gyerekek fejlesztése, képzése Szociális ellátások és szolgáltatások Gyerekek jobb egészsége
Roma gyerekek prioritása Szegénység arányának és mélységének csökkentése
Fogyatékossággal élő gyerekek prioritása
Települési lejtő csökkentése
Működő nagy ellátórendszerek fejlesztése
Gyermeki jogok erősítése Szegénység arányának csökkentése, minden gyerek esélyeinek javítása, jogainak és részvételének erősítése
Együttműködés
szektorok, intézmények, ágazatok között
Állampolgárok, gyerekek részvétele
Információterjesztés, hozzáférés

IV. fejezet: Fogalmak értelmezése, kiegészítő teendők a
„Legyen jobb a gyerekeknek” Nemzeti Stratégia teljesítéséhez

1. Néhány fogalom értelmezése: A Nemzeti Stratégia céljának értelmezéséhez néhány fogalom meghatározása szükséges.
– „Gyermeknek” a Nemzeti Stratégia dokumentumai a 18 év alatti eltartott gyermeket tekintik.
– A szegénység több közelítésben mérhető. Minthogy az egyenlőtlenségek jelentik az egyik alapproblémát, kiemelt a jelentősége a jövedelmi egyenlőtlenséget jellemző relatív mérőszámoknak, például annak, hogy hányan élnek a jövedelem átlagának fele vagy kétharmada alatt. A Nemzeti Stratégiában kiemelt legfontosabb relatív mérőszám – az Európai Unió javaslataival összhangban – az összes gyermek közül azok aránya, akik a család nagyságát is figyelembevevő, azaz fogyasztási egységre számított jövedelem középső értékének 60 százaléka alatt élnek. (Szaknyelven ezt a középső értéket hívják az ekvivalens jövedelem medián értékének. A családnagyság fogyasztási egységre átszámításának is több módszere van. Az EU általában az OECD2 skálát javasolja használni. A Nemzeti Stratégia az OECD1 skálát is alkalmazza.)
– A gyermekszegénység csökkenéséhez a szegénységben élő gyerekek, illetve családjuk életszínvonalának (az egyenlőtlenség mértékétől függetlenül) javulnia kell. A szegénység abszolút változását a vásárlóerő változása méri. Ennek mérőszáma az, hogy hányan élnek egy meghatározott, reálértékben azonos szint alatt. Az abszolút változás mérésének eszköze például 2005-höz viszonyítva az lehet, hogy a 2005-öt követő években a gyermekek közül mekkora azok aránya, akik a 2005. évi medián jövedelem 60 százalékának árindexelt értéke alatt élnek.
– A szegénységnek számos további jellemzője van a munkanélküliségtől az iskolázatlanságig. Számos olyan életfeltétel, tárgy, gyakorlat van, amelyeket a szegénységben élők a család, vagy a gyerekek számára pénz hiányában nem tudnak megszerezni, legyen szó tápláló és ízletes ételről, valamilyen gyógyszerről vagy gyógyászati segédeszközről, állatkerti látogatásról, gyerekbicikliről, nyaralásról, nyelvóráról, számítógépről. Országos szinten jellemezheti a szegénység mértékét az óvodába járók aránya, az általános iskolát 15 éves korig el nem végzők aránya, a középiskolából lemorzsolódók aránya. A IV. fejezetben felsorolásra kerül néhány, a különböző fejlesztési területeken fontos indikátor. Ezen mutatók köre a továbbiakban – az európai indikátorok változásával, a statisztikák javulásával, szakemberek és civil szervezetek közreműködésének hatására – bővülhet, változhat.
– A szegénységnek számtalan fokozata van. A szélsőségesen rossz helyzetek, a kirekesztettség legkirívóbb formái mély szegénységnek tekinthetők. Az ilyen helyzetekből különösen nehéz a kitörés. A mély szegénység fontos jelzése például, hogy van-e legalább az egyik szülőnek munkája, hogy van-e folyóvíz a lakásban, hogy mekkora a szegregált iskolában tanuló gyerekek, vagy a szegénytelepeken élő családok száma. Az előző bekezdésben mondottakhoz hasonlóan a szakértők és az érintettek közreműködésével kell kidolgozni a mélyszegénység indikátorait.2. Hogyan értelmezhető a célok közelítése?A szegénység bonyolult jelenségrendszer. Egyetlen mutató változása félrevezető lehet. Ezért ki kell alakítani azt a módszert, ahogyan több mutató együttes változása számítható, illetve értelmezhető. Nemzetközi példák alapján lehetőség van az alábbiak szerinti értelmezésre:• A gyermekek szegénységének arányát csökkentő cél akkor valósul meg, ha az abszolút és a relatív szegénység is csökken. Azaz mind a relatív mérőszámnak (medián 60 százaléka alatt élő gyermekek aránya), mind az abszolút mérőszámnak (időben rögzített, reálértékben mért szint alatt élő gyermekek aránya) érzékelhetően, statisztikailag szignifikáns mértékben kell csökkennie. Ez a változás évente mérhető, de érvényes következtetést csak több év folytatólagos tendenciája alapján lehet levonni.
– A mély szegénység csökkentésére irányuló cél akkor tekinthető megvalósultnak, ha több éves (3-5 éves) perspektívában a közösen elfogadott mérőszámok többsége javulást mutat.3. Egyéb kiegészítő lépések a Nemzeti Stratégia teljesítéséhez• Szükség van a gyermekszegénység elleni küzdelemhez kapcsolódó modell-programokra néhány hátrányos helyzetű kistérségben és városrészben. Ezek monitorozási tapasztalatait, értékelését a program terjesztésénél célszerű hasznosítani. • A Nemzeti Stratégia teljesítésének ellenőrzéséhez
– meg kell határozni, hogyan, milyen módszerekkel és eszközökkel kell figyelemmel kísérni (monitorozni és értékelni) azokat a folyamatokat, amelyek hozzájárulnak a szegénység csökkentéséhez;
– biztosítani kell a kiválasztott indikátorok megfelelő időközönkénti mérését;
– mindehhez biztosítani kell a forrásokat és a nyilvánosságot.• Biztosítani kell a Nemzeti Stratégiával kapcsolatban születő ’jó gyakorlatok’ gyűjtését, az érintett gyakorlatok, illetve az ezeket alkalmazó állami, önkormányzati és civil szervezetek széleskörű megismertetését.

V. FejezetA „Legyen Jobb a Gyerekeknek”

Nemzeti Stratégia fejlesztési területei, célkitűzései, eszközei, indikátoraiA IV. fejezet részletezi, hogy milyen változtatásokra van szükség az egyes fejlesztési területeken ahhoz, hogy közelíteni lehessen az alapcélokhoz, a szegénység és esélykülönbségek csökkentéséhez. Minden fejlesztési területen megjelölünk néhány olyan részleges célkitűzést, amelyek a kívánt végcélhoz tartoznak, egy olyan Magyarországhoz, amelyben kevesebb a gyermekeket sújtó igazságtalanság és egyenlőtlenség. Az egyes részcélok teljesülését számszerű mutatók, indikátorok ellenőrzik. Az Országgyűlési határozat csak nevesíti az indikátorokat, értékük meghatározása további munkát igényel. A célállapot indikátorainak számszerűsítése után kerül majd sor azoknak a részidős indikátoroknak a számszerűsítésére, amelyek a Stratégia szempontjából a változás “mérföldköveit” jelentik.1. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javításaMagyarországon európai összehasonlításban is alacsony a foglalkoztatás szintje, s ennek elsődleges oka a magas inaktivitás. A gyermekszegénység egyik fő oka a szülők munkahiánya, kivált, ha egyik szülő sem dolgozik. Nem sokkal kisebb azon szegény családok aránya, amelyekben az egyik szülő dolgozik, de keresete alacsony, állása esetleg bizonytalan.

A magyar foglalkoztatási szint elsősorban az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezők (nyolc osztály vagy annál kevesebb) foglalkoztatásának az OECD országok átlagától való jelentős eltérésével magyarázható. Míg az iskolázottabb népesség csaknem ugyanolyan arányban jelenik meg a munkaerő-piacon mint más fejlett országokban, addig az alapfokú végzettséggel vagy azzal sem rendelkezők foglalkoztatása 20%-kal alacsonyabb mint az OECD országokban élő hasonló végzettségűekre vonatkozó átlag.

A foglalkoztatás hosszabb távú javítására az Új Magyarország Fejlesztési Terv, a Nemzeti Foglalkoztatási Akcióterv, valamint számos humán erőforrás operatív fejlesztési terv részletes programokat tartalmaz. Mindezek kedvező hatással lehetnek a gyermekes családok (gyermekek és szülők) helyzetére is. Itt ezek közül csupán azok a részletcélok kerülnek kiemelésre, amelyek közvetlenül a gyermekes családok helyzetét befolyásolják kedvezően.A legfontosabb célkitűzések:• Radikálisan csökkenjen a gyermeket egyedül nevelő, foglalkoztatott nélküli családok száma és aránya
– Az atipikus foglalkoztatási formák erőteljes térhódítása megfelelő szintű szociális biztonság garantálása mellett
– A gyerekes szülők szükségleteihez rugalmasan igazodó, könnyen elérhető napközbeni ellátási szolgáltatások működése Indikátorok (az ún. Laekeni indikátorok figyelembe vételével):• Tartós munkanélküliségi ráta (L)
– Nagyon tartós munkanélküliségi ráta (L)
– A foglalkoztatott nélküli háztartásban élők aránya (L)
– Az aktív foglalkoztatott nélküli háztartásokban élő gyerekek aránya
– Munkanélkülivé váló szülők aránya/munkanélküliek közül elhelyezkedő szülők aránya
– Részmunkaidőben foglalkoztatottak aránya a foglalkoztatottak között
– A napközbeni ellátásban részesülő 1-6 éves gyerekek aránya az egyes korévekhez tartozó népességen belül2. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátásokMinden eddigi – hazai és nemzetközi – tapasztalat szerint a pénzbeli és természetbeli gyermekellátások közül a gyermekszegénység csökkentésének egyik leghatékonyabb eszköze az univerzális, minden gyermeknek nyújtott családi pótlék. Magyarországon a családi pótlék rendszere általánosan elfogadott, adminisztrációja korrekt és átlátható, a hozzáférés teljesnek tekinthető. A rendszer megfelelő fejlesztése (reálértékének megőrzése, valamint a fokozott szegénységi kockázatú csoportok kiemelt támogatása) hozzájárulhat a relatív szegénységben élő gyermekek számának csökkentéséhez. Hangsúlyozandó, hogy a szegénység kockázata a harmadik gyerektől ugrásszerűen emelkedik a gyermekek számának növekedésével. A sokgyermekes családok tehát kiemelt figyelemre érdemesek. Hosszú távon célszerű megfontolni a gyerekszám szerint differenciáltabb családi pótlék rendszer kialakítását, természetesen számos további körülmény (munkára ellenösztönzők gyengítése, korai terhességek problémájának enyhítése) megfelelő kezelésével. Ez tekinthető csoportosan célzott ellátásnak. (A gyermekszám szerinti differenciálásról, ennek jelentős szegénységcsökkentő hatásáról fontos nemzetközi tapasztalatok, továbbá a magyar mikroszimulációs számítások tanúskodnak.)A mélyszegénység egyik oka a nagyon alacsony, a létminimum töredékét sem biztosító jövedelem. Néhány csoportban – sokgyerekeseknél, gyermeküket egyedül nevelőknél, munkanélkülieknél, szakképzetleneknél – különösen gyakran következik be ilyen helyzet. A mélyszegénység pénzbeli ellátások révén történő enyhítésének több eszköze van, jóllehet más típusú, természetbeli ellátások, vagy személyes szolgáltatások nyújtása is kiemelten fontos. Szélsőségesen rossz helyzetekben, vagy családi krízisek esetén továbbra is szükség van önkormányzati segélyezésre, kivált, ha a pénzbeli vagy természetbeli segély megfelelő szolgáltatásokkal párosul. A természetbeli ellátások – iskolai étkezés, könyv, tanszer, gyerekes családok szociális lakása, üdülés, közlekedés – szegénységcsökkentő, esély-javító, integráló hatása igen jelentős lehet. A szegénység, és különösen a mélyszegénység kezelésénél kényes és vitatható kérdés a célzás módszere. Jelentős további erőfeszítések szükségesek az egyéni és a csoportos célzás hatásainak méréséhez, előnyeik és hátrányaik, költségeik és hasznaik összeméréséhez.

Legfontosabb célkitűzések:

– A családtámogatások szegénységcsökkentő hatásának növelése
– A gyermekszegénység szélsőséges, végletes formáinak enyhítése és felszámolásaIndikátorok (az ún. Laekeni indikátorok figyelembe vételével):• Relatív szegénységi mutató: Az átlagjövedelem meghatározott hányada alatt (medián 60, 50, stb %-a alatt) élők aránya kor, nem, háztartástípus szerint (L)
– A tartós szegénység aránya kor és nem szerint (medián 60, 50, stb %-a alattiak aránya) (L)
– Relatív szegénységi rés kor és nem szerint (L)
– Abszolút szegénység mutatója: A szegénységi arány időbeli alakulása (időben állandó szegénységi küszöb alkalmazásával) (L)
– Társadalmi juttatások nélküli szegénységi arány kor és nem szerint (L)
– Az univerzális családtámogatások szegénységcsökkentő hatásának változása
– A pénzbeli szociális támogatások hatásosságának (igénybe-nem-vétel) és hatékonyságának (szegénységcsökkentő hatásának) változása
– A természetbeli támogatások hatásosságának és hatékonyságának változása
– A családtámogatások szegénységcsökkentő hatásának változása
– A szociális segélyezés szegénységcsökkentő változása
– A szociális támogatások hatásosságának és hatékonyságának változása
– A természetbeli támogatások hatásosságának és hatékonyságának változása3. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javításaA megfelelő lakás ma az élet minőségének egyik legfontosabb eleme. Az elfogadható minőségű és megfizethető költségű lakás a család és a gyerekek jólétének, egészségének nélkülözhetetlen kerete. A túl magas lakásköltségek vagy más alapvető kiadások leszorításához, vagy a lakhatás biztonságának elvesztéséhez vezetnek. A gyerekszegénység és a lakásszegénység nagyon sok szálon kapcsolódik össze. A szegény, nyomorgó családok lakásviszonyai is nyomorúságosak. A szűkös és rossz lakásviszonyok kihatnak az egész család, a gyerekek mindennapi életére, elmélyítik az esélyek egyenlőtlenségét, megnehezítik a szegénységből való kitörés esélyeit. A privát tér hiánya megnehezíti az egyén fejlődését. A jelenlegi magyar lakásrendszert számtalan strukturális probléma terheli. Még mindig több százezerre tehető a túlzsúfolt, komfort nélküli, szükséglakások száma, az ilyen ”lakások” gettósodó falvakban vagy településrészeken való növekvő mértékű koncentrálódása. A szegénységben élő gyerekes családokat jelentős mértékben sújtja a jelenlegi közigazgatási, önkormányzati és törvényi szabályozási rendszer, illetve az ezekből következő szürke és fekete lakásgazdaság (pl. magánbérlet szabályozatlansága, lakásmaffiák, stb.) A lakásprobléma tartós eleme a háztartás-jövedelmek és a lakásköltségek közötti távolság, amit a mainál sokkal hatékonyabb lakáshoz jutási és lakásfenntartási támogatási rendszernek kell áthidalnia.

A szegénység és mélyszegénység csökkentése elsősorban e problémákat kell, hogy kezelje. Hosszabb távon ennél sokkal nagyobb szabású lépések kellenek a szegregáció enyhítésére, majd megelőzésére, a lakásállomány minőségi javítására, a lakásmobilitás jelentős élénkítésére nem utolsósorban a lakásbérlet, különösen a szociális bérlakásszektor szerepének jelentős növelésével.

Legfontosabb célkitűzések:

– Egészséges és biztonságos lakókörnyezet
– Megfelelő közlekedési infrastruktúra a szolgáltatások eléréséhez
– Szegregációmentes lakókörnyezet
– Egészséges ivóvíz és megfelelő közüzemi szolgáltatások általános elérhetősége
– A szükségleteknek megfelelő, a piac működésével összhangban lévő, igazságos, arányos és fenntartható támogatási rendszer létrehozása és működtetése
– A lakásvesztés intézményesített megelőzési eszközeinek működése
– A szükségleteknek megfelelő mennyiségű bérlakás és szociális bérlakásIndikátorok:• Szegénységi arány a lakáshasználat jogcíme szerint
-• A lakásként elfogadhatatlan lakásállomány nagysága és aránya (substandard lakások)
– A bérlakások, ezen belül a támogatott bérlakások száma és aránya
– A lakástámogatásoknak a népesség alsó két jövedelmi ötödéhez eljutó aránya
– Zsúfolt lakások aránya
– Települési szegregációs index4. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció csökkentéseMagyarország jól kiépített intézményrendszerrel rendelkezik: védőnői, bölcsődei, óvodai, közoktatási hálózat működik, ami lehetőséget jelenthetne a szegénységben élő gyerekek hátrányainak ellensúlyozására. Ismeretes azonban, hogy éppen a legkedvezőtlenebb helyzetű családok és gyerekek szorulnak ki az ellátásból, illetve szorulnak be a legkevésbé igényes és eredményes ellátásokba.A szolgáltatásokhoz történő hozzáférés egyenlő esélyeinek biztosításához elengedhetetlen a fejlesztés, a szolgáltatások színvonalának jelentős emelése, a szegregáció minden formájának megszüntetését lehetővé tevő szabályozás, valamint az intézmények és szolgáltatások feladatkörének, illetve finanszírozási, adminisztrációs és ellenőrzési rendszerének átalakítása.

Ösztönözni kell a gyermekközpontú közelítést, az intézmények nyitottabbá tételét, a legkisebbeknél a túlsúlyos egészségügyi szemlélet komplexebbé tételét, valamint a szolgáltatások hatékonyabb összehangolását a gyermeki és szülői igényekkel. A gyermekek és családok számára többféle szakember nyújt ellátást. Súlyos hatékonysági veszteséget okoz az együttműködés hiánya, az információk megosztásának elmaradása, a felelősségek rendezetlensége. Olyan jogi és finanszírozási eszközökre van szükség, melyek érdekeltté teszik az együttműködést és az összehangolt tevékenységet.

Magyarországon világviszonylatban kiemelkedően erős a szegregáció a közös (közpénzekből finanszírozott) intézmények esetében is. A közös forrásokból fenntartott intézmények színvonala rendkívül egyenetlen, és ez összefügg azzal, hogy elsősorban melyik társadalmi csoport gyerekeit szolgálják. A szegregáló gyakorlatoknak számtalan oka és sok káros következménye van. Kiugró, és a jelek szerint növekvő az esélyek egyenlőtlensége, kivált lakóhely, társadalmi származás és etnikum szerint. Mindez jelentős szerepet játszik a gyermekszegénység tartósításában. A cél a közös nagy rendszerek erősítése a nevelés, az oktatás és képzés intézményeiben, a gyermekeket és családokat segítő alapszolgáltatások és szakszolgáltatások rendszereiben. A szegregáció csak akkor enyhíthető, ha minden intézmény és minden szolgálat elég vonzó ahhoz, hogy azt mindenki igénybe vegye.

4.1 Napközbeni ellátások

Nehezíti a kisgyermekes szülők munkavállalását, hogy sok helyen hiányoznak a napközbeni ellátások és éppen a leghátrányosabb helyzetűek számára biztosítottak a legkevésbé. A gyermekek napközbeni ellátásának hiánya egyformán gyengíti a szülők, különösen a nők munkaerő-piaci esélyeit, és a gyermekek iskolai beilleszkedését, későbbi társadalmi integrációjának sikerét. A 3 éven aluli kisgyermekek ellátása jelentős kapacitáshiányokkal küzd, főként a kisebb településeken. Az intézményes formák közül legjellemzőbb a bölcsőde, amely azonban a kisebb településeken nem működik, és a költséghatékonyabb óvodai és bölcsődei ellátást egyaránt nyújtó intézményi integráció sem terjedt el. A magas óvodáztatási arányok ellenére egyértelműen bizonyítható, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű családok gyerekei esetében még ma is az átlagosnál nagyobb valószínűséggel fordul elő, hogy egyáltalán nem, vagy a lehetségesnél jóval később (5–6 éves korban) kezdenek óvodába járni.
Hosszabb távlatban a kisgyermekkortól a közoktatási rendszerből kilépésig egységes rendszerként kellene kezelni a gyermekek napközbeni ellátását. Megfontolásra érdemes egy egységes, integrált szemléletű napközbeni ellátó-rendszer kialakítása. Érdemes átgondolni más, hasonló térszerkezetű európai országok gyakorlatából kiindulva, hogy főleg a mérethatékonysági problémákkal küzdő kisebb településeken, ahol a külön intézmények fenntartása rendkívül költséges lenne, intézményi integrációval nem volna-e megoldható a legkisebbek napközbeni gondozása. Az intézményi integráció kiterjedhet a bölcsődés, óvodás és általános iskoláskorú gyermekekre, de az észak-európai országok tapasztalatira alapozva akár az egészségügyi, szociális és oktatási-nevelési szolgáltatások integrált együttműködése is megvalósítható lenne.Legfontosabb célkitűzések:• a 0-3 éves gyerekeket nevelő családok szükségleteinek megfelelő számú napközbeni ellátási férőhelyet biztosító ellátórendszer
– a szülői választási szabadságot lehetővé tevő alternatív napközbeni ellátások megfelelő körének működése
– 4 éves kortól minden gyermek számára jó minőségű, korszerű pedagógiai eszközöket alkalmazó óvodai férőhely biztosítása
– a 6-10 éves korosztály számára a szükségletekhez igazodó számú és jó színvonalú iskolán kívüli tanulási, sportolási és szabadidős tevékenységeket biztosító szolgáltatások működése
– a szünidők idején szükséglet szerint igénybe vehető sokszínű programok biztosítása Indikátorok:• Napközbeni ellátásban részesülő 0-3 évesek aránya
– Bölcsődével- óvodával nem rendelkező települések száma
– Napközbeni ellátással nem rendelkező települések száma
– Óvodások aránya a négy évesek között
– Fogyatékos gyerekek közül integrált napközbeni ellátásban részesülők aránya
– Napközbeni ellátásban részesülő 6-10 évesek aránya

4.2 Korai képességgondozás.

Régóta ismert és az utóbbi években ismét előtérbe kerülő tény, hogy a korai életéveknek meghatározó szerepük van a későbbi életút szempontjából. Számos hazai és külföldi vizsgálat bizonyítja, hogy az iskolai pályafutás későbbi (középiskolai) szakaszaiban tapasztalható elmaradás elsősorban a kora gyermekkori feltételekkel, körülményekkel magyarázható. A korai életkorban történő befektetések megtérüléséhez képest a későbbi, illetve kiegyenlítő célzatú beavatkozások jóval kevésbé hatékonyak. A programoknak nem csupán a gyerekeket kell megcélozniuk, a szülők bevonása és aktív részvétele nélkül nem biztosíthatóak az elvárt/megfelelő eredmények. Több országban az elmúlt években kezdték meg a korai képességgondozást biztosító programok megszervezését és intézményrendszerének kiépítését.Legfontosabb célkitűzések:

– rendszeres időközönként megvalósuló szűrés a gyerekek egészségi állapotáról, kognitív-, mozgás-, beszéd- és érzelmi fejlődéséről a korai és hatékony fejlesztés érdekében
– a bölcsődébe, óvodába nem járó gyerekek számára képességgondozó és -fejlesztő szolgáltatások biztosítása
– a kisgyermekkori neveléssel foglalkozó szakemberek rutinszerű együttműködése
– a kisgyermekkori fejlesztésre, nevelésre szakosodott szakemberek működése a korai képességgondozás intézményeiben, valamint a bölcsődékben, illetve az óvodai tevékenységbe való bevonásuk

Indikátorok:

– A korai képességgondozást biztosító működő szolgáltatások száma
– A korai képességgondozást biztosító programokban résztvevő gyerekek és családok száma
– Az 5 éves korban a koruknak megfelelő fejlettségi szintet mutatók aránya
– A megfelelő életkorban iskolaérettnek bizonyuló gyerekek aránya
– Az SNI gyerekek száma4.3 KözoktatásA demokratikus társadalmakban az iskolák, különösképpen az alapfokú közoktatási intézmények egyik alapvető funkciója kellene, hogy legyen a társadalmi különbségek csökkentése, a tanuló gyermekek esélyeinek egymáshoz való közelítése. A magyar oktatási rendszer annak ellenére, hogy a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. Tv. szerint minden tanuló számára azonos feltételek alapján és azonos szinvonalon kellene biztosítani az oktatási szolgáltatásokat, ismereteket, nem képes ellátni ezt a funkciót. Magyarországon a szülők iskolai végzettségének és foglalkozásának nagy szerepe van a gyermek iskolai előmenetelében. A PISA felmérés szerint – hazánkban – a szülők iskolai végzettsége nagyobb arányban befolyásolja a gyermek tanulmányi eredményeit, mint az OECD országokban általában, illetve a szülök foglalkozása – az OECD országok közül – nálunk határozza meg legerőteljesebben az iskolai teljesítményt. A nemzetközi vizsgálat definíciója szerint egy ország közoktatási rendszere akkor méltányos, ha képes kiegyenlíteni a tanulók hátrányait, illetve minden tanuló számára a családi háttértől függetlenül biztosítja a színvonalas oktatáshoz való hozzáférést. Az eredmények alapján Magyarországon az oktatási rendszert jellemző három szempont, a minőség, a hatékonyság és a méltányosság közül ez utóbbi terén mutatkoznak a legégetőbb gondok. A magyar oktatási rendszert abban az irányba kell fejleszteni, hogy annak minden szintjén szakmai-minőségi standardok alapján megvalósított programok által szolgálja az oktatási esélyegyenlőséget.

A közoktatási esélyegyenlőség megteremtése nem valósulhat meg elszigetelt ágazati irányítással. Valódi rendszerformáló eredmények az eszközrendszer és a fejlesztési célok összehangolása révén, valamint a különböző szakterületek és ágazatok komplex együttműködésében valósulhatnak meg.

Alapvető kérdés az egész oktatási rendszer szempontjából, hogy az alapképzésben és továbbképzések révén minden pedagógust fel kell készíteni a modern, differenciáló, a tanulók egyéni fejlődési ütemének megfelelő módszerek alkalmazására. A hatékony tanításhoz-neveléshez a kompetencia-alapú képzés és az egyéniesített foglalkozás egyaránt elengedhetetlen feltétel. Sokféle társadalmi nyomás és a közoktatás gyenge minősége együttesen olyan helyzetet idéztek elő, amelyben felerősödött az iskolákon belüli és különösen az iskolák közötti szegregáció. Ez elsősorban a hátrányos helyzetű tanulókat – a szegény, iskolázatlan, állástalan vagy roma szülők gyermekeit – sújtja. A hátrányos helyzetű gyerekek rosszabb infrastrukturális feltételek mellett tanulnak, és nem jutnak hozzá azokhoz a minőségi pedagógiai szolgáltatásokhoz, melyek révén csökkenteni lehetne hátrányaikat. A kérdés azért meghatározó, mert a korai fejlesztés eredményeit csak a minőségi oktatás biztosításával lehet az iskolai pályafutás folyamán érvényesíteni.Az esélyteremtő oktatási rendszerben függetlenül attól, hogy a gyermek szegény sorsú iskolázatlan családból származik, rossz minőségű, szegregált lakókörülmények között él, fogyatékos, migráns, vagy éppen kiemelkedő tehetségű, egész életén keresztül képességeinek, tehetségének megfelelő képzésben kell, hogy részesüljön, anélkül, hogy ezt előítéletek, sztereotípiák, elfogult elvárások, vagy hátrányos megkülönböztetés befolyásolnák. Éppen ezért ez kell, hogy legyen a magyar oktatáspolitika legfontosabb prioritása.

Az iskolai szegregáció csökkentése érdekében egyszerre szükségesek adminisztratív és infrastruktúrafejlesztő intézkedések. Ezek bevezetésének előfeltétele, hogy a fontosabb szereplők – önkormányzatok, szülők, pedagógusok – magukévá tegyék ezt az ügyet.

Legfontosabb célkitűzések:

– a hátrányos helyzetű gyerekek óvodai ellátásának biztosítása a sikeres iskolai pályafutás biztosítása érdekében,
– minden gyerek a képességeinek megfelelő szintű maximális tudással fejezze be alapfokú tanulmányait
– a kompetenciamérések eredményeiben radikálisan csökkenjen a szülő iskolázottságának, illetve a gyerek lakóhelyének meghatározó szerepe
– a sajátos nevelési igényű gyermekek meghatározó többsége a képességüknek megfelelő szakmai támogatással integrált környezetben folytassa tanulmányait
– iskolán belüli pedagógiai módszerekkel, iskolán kívüli támogatásokkal, az iskolai sikeresség elősegítésével , csökkenjen minimálisra a saját osztályában több évvel túlkoros gyerekek száma
– az iskolai szegregáció minden formájának megszűnése, vagy mérhető visszaszorulása,
– felkészített és tudatos pályaválasztás után radikálisan csökkenjen a középfokú oktatási intézményekben lemorzsolódók száma
– minden fiatal a képességeit maximálisan érvényesítő, piacképes tudással hagyja el a középiskolátIndikátorok (az ún. Laekeni indikátorok figyelembe vételével):• Korai iskolaelhagyók aránya (L)
– Az alacsony képzettségű személyek aránya (L)
– Kompetencia mérések eredményei
– Szegregált iskolákban, iskolai osztályokban tanulók aránya
– Fogyatékos gyerekek közül integrált oktatásban résztvevők aránya
– A középfokú tanulmányaikat érettségit nyújtó képzésben folytatók aránya

5. Gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése. A szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások törvényileg garantált, intézményes keretei elvben adottak. Az 1993-ban elfogadott Szociális törvény és az 1997-ben meghozott Gyermekvédelmi törvény, valamint azok módosításai folyamatosan bővítik a szolgáltatások körét. Jelenleg azonban még e családi és személyes szolgálatok (az ún. személyes gondoskodást nyújtó szolgáltatások) törvényekben kötelezően előírt formáinak kiépítettsége sem teljes. A szolgáltatások településen belüli elhelyezkedése, tárgyi feltételrendszere, felszereltsége nagyon változó a szegényebb régiók, kistérségek, és kistelepülések hátrányára. A szolgáltatások többsége rendelkezik működési engedéllyel, de a szolgáltatásokra vonatkozó minimális standardok hiánya miatt a szolgáltatások többsége nem felel meg a minőségi szakmai feltételeknek. A helyi szükségletek felmérése hiányos, a regionális szolgáltatásfejlesztési koncepciók elkészültek, de sok település a mai napig nem készített szükségletekre alapuló helyzetértékelést, szolgáltatásfejlesztési koncepciót. A meglévő és működő szolgáltatások hatékonyságát is csökkenti az együttműködések hiánya.

A szegénységben élő gyerekek nem csak települési, területi és társadalmi egyenlőtlenségek miatt esnek el a szükségleteiknek megfelelő ellátásoktól, hanem a gyerekeknek nyújtott szolgáltatásokban foglalkoztatottak szemlélete, igen eltérő értékbeállítódása, az alapelvek és a normák eltérő volta és sokféle szakértelem hiánya miatt is. A gyermekekkel foglalkozók körében gyakori az előítéletesség és/vagy egyes csoportokkal szembeni nem is nagyon rejtett rasszizmus. Bár a legszegényebbeknek és a legkiszolgáltatottabbaknak van szüksége a legmagasabb szakértelemre, a legjobb minőségű szolgáltatásokra, e helyett nekik sokszor a minimumforrásokból létező, félmegoldást jelentő szolgáltatási lehetőségek, kvázi-szakmai segítségek jutnak.

A Nemzeti Stratégia megvalósítása során a szolgáltatásokban dolgozók szakmai színvonalát jelentősen emelni kell. Szemléletváltozást kell elérni a gyermekekkel foglalkozó szolgáltatók körében a képzések részleges átalakításával, erősebb kontrolljával, illetve megfelelő átképzésekkel. El kell érni, hogy minden kistérségben minden alapszolgáltatás kiépüljön, illetve, hogy rutinszerűvé váljon a szakszolgálatok elérése. Különös figyelmet kell fordítani a területi hátrányok kiegyenlítésére, és az egyenlő esélyű hozzáférésre. Ki kell alakítani a világos szakmai standardokat, bizonyos esetekben a protokollokat, és rendszeresen kell mérni a lakosság elégedettségét a szolgáltatásokkal.

Legfontosabb célkitűzések:

– szegregációmentes intézmények
– egyenlő esély a hozzáférésben
– korszerű tudással rendelkező szakemberek, a hatékonyságot előtérbe helyező, együttműködő szolgáltatások
– az ellátatlan gyerekek számának radikális csökkentése
– rugalmasság, a szükségletekre válaszoló szolgáltatások működtetése
– rutinszerűen működő szakmaközi együttműködés
– rutinszerű együttműködés a szülőkkel
– korszerű képzési és továbbképzési rendszerek bővítése
– hatékony és intenzív családmegtartó szolgáltatások biztosítása

– korszerű módszerek rutinszerű használata az iskolai konfliktusok, a családon belüli erőszak, a gyerek- és fiatalkori bűnelkövetés hatékony kezeléséhez           – az igénybevevők elégedettségének rendszeres mérése

Indikátorok:

– Alapellátásokat nem működtető települések száma
– Szociális szakemberek aránya a szociális és gyermekjóléti szolgálatok munkatársai között
– A szolgáltatások által ellátott gyerekek és családok száma
– A családból átmeneti gondozásba kerülő gyerekek közül a családba visszakerülők aránya
– A családok átmeneti otthonában elhelyezett családok közül a két évnél hosszabb ideje az ellátórendszerben „vándorlók” aránya
– A szakellátásban elhelyezett gyerekek aránya a megfelelő korú népességen belül
– Igénybevevők elégedettségi szintjének változása6. Egészségesebb gyermekkor biztosításaA szegénység és egyenlőtlenségek sokféle összefüggést mutatnak a megbetegedési és halandósági statisztikákkal, noha e kérdésről jóval több a nemzetközi, mint a magyarországi viszonyokra vonatkozó ismeretünk. Néhány összefüggés régóta a demográfusok látókörében van. Tudjuk például, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségű anyák csoportjában az átlagmál gyakoribb a koraszülés, kissúlyú csecsemő születése, és nagyobb a csecsemőhalandóság is. Az egészségügyi egyenlőtlenségek – az ellátásokhoz való hozzáférés, az egészségügyi állapot mutatóinak alakulása stb. – fokozottan érintik a kedvezőtlen szociális helyzetű családokat. Az egészségre ártalmas, valamint az egészséges életmódot lehetővé nem tévő lakáskörülmények és a táplálkozás rossz színvonala mellett, a hátrányos helyzetű, ill. marginális csoportok az ezen folyamatok ellen ható, már rendelkezésre álló egészségügyi szolgáltatásokhoz sem jutnak hozzá. A gyermekszegénység csökkentése szempontjából több meghatározó elem prioritására lenne szükség. El kell érni, hogy minden gyermekes család rendelkezzen az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés lehetőségeivel és birtokában legyen az ellátási rendszerekre és szolgáltatásokra vonatkozó információknak. Az ellátórendszer területi különbségeinek csökkentése jelentősen javítaná a szolgáltatásokhoz való hozzáférést, csökkentve ezzel az egészség-egyenlőtlenségeket. Kiemelt célcsoportként kell kezelni a 0-3 éves korosztályt, az ebben a korban biztosított életminőség és korai fejlesztés alapvető hatással van a gyermek további fejlődésére, egészségi és mentális állapotára, életlehetőségeire.

A Stratégia számos céljának megvalósulását segítik a 2005 novemberében elkészült „Közös kincsünk a gyermek” Nemzeti Csecsemő- és Gyermekegészségügyi Program intézkedési javaslatai. Ennek szinte minden eleme fontos e Nemzeti Stratégia szempontjából is.

Legfontosabb célkitűzések:

– Egészséges életmód megteremtése(táplálkozás, sport, szabadidő)
– Az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés megteremtése az alap- és szakellátásában
– A védőnők továbbképzése, érzékenyítésük fokozása
– Az ellátatlan gyerekek számának radikális csökkentése, a minden gyermeket elérő szakorvosi ellátórendszer
– A serdülőkori terhességek korszerű megelőzése
– A koraszülések előfordulásának és arányának csökkentéseIndikátorok (az ún. Laekeni indikátorok figyelembe vételével):• Szubjektív egészségi állapot jövedelem szerint (L)
– Koraszülések száma
– Gyermekhalálozás száma
– Túlsúlyos gyerekek aránya
– Ép fogazatú 10 éves gyermekek aránya
– Serdülőkori terhességek aránya
– Krónikus betegségek aránya az azonos korú népességben
– Gyermekorvos és a védőnő által ellátott települések száma

Az előterjesztés szöveges része
A Magyar Tudományos Akadémia Gyermekprogram Irodája Ferge Zsuzsa akadémikus vezetésével kidolgozta és 2006 márciusában szakmai vitára bocsátotta a Gyermekszegénység elleni Nemzeti Program Rövid Programját (a továbbiakban: Rövid Program). „A társadalom alapvető érdeke, hogy csökkenjen a szegénység, az ezzel összefüggő esélytelenség, nyomor és szenvedés. A kormányzat szegénységet és társadalmi kirekesztést csökkentő törekvésein belül – az EU ajánlásokkal is összhangban – különös hangsúlyt kell kapnia a gyermekszegénység csökkentésének. Ez a társadalom erkölcsi adóssága, egyben távlati emberi és gazdasági érdeke is.”…
„A szegénység, ezen belül a gyerekszegénység összetett jelenség. A szűkös és bizonytalan jövedelmek létbizonytalanságot, tehát elégtelen és egészségtelen táplálkozást, rossz lakásviszonyokat, fázást, sok kielégítetlen alapszükségletet és szorongást jelentenek. A szegénység okai és következményei közé tartozik a szülők munkahiánya, a területi, intézményi szegregáció, amely egyre jobban elválasztja a szegényeket a társadalom többi részétől, a gyerekek képességeit rosszul fejlesztő, esélyeiket gyakran inkább rontó, mint javító nevelő-, képzőintézmények, a humán szolgáltatásokhoz, az információkhoz való egyenlőtlen hozzáférés, a megbecsülés hiánya, a jogok sérelme, legyen szó faji, etnikai megkülönböztetésről, gyermeki, emberi vagy szociális jogokról. A cigányság jelentős részét a társadalmi hátrányok súlyosan érintik, de helyzetüket a diszkrimináció számtalan formája tovább rontja. …
A gyerekszegénység legfájdalmasabb jelenségei sürgős beavatkozást igényelnek. Társadalmi léptékű eredmények folyamatos erőfeszítések esetén is csak hosszú távon várhatók.”2004-ben Magyarországon a gyermekek mintegy 20 százaléka élt az EU által definiált szegénységi küszöb alatt és 40 százaléka a KSH által számított, meglehetősen szűkösen számított létminimum alatt. Ez 6-700 ezer olyan gyereket jelent, akiknek az életesélyei rosszabbak, mint amilyeneket ma Magyarország biztosítani tudna.A Rövid Program célja az, hogy
a) egy generáció alatt jelentősen csökkentse a gyermekek és családjaik szegénységének arányát,
b) felszámolja a gyermeki kirekesztés és mély szegénység szélsőséges formáit,
c) átalakítsa azokat a mechanizmusokat és intézményeket, amelyek ma újratermelik a szegénységet és kirekesztést, azaz
d) biztosítson egészséges életfeltételeket kora gyermekkortól kezdve, biztosítsa a korai életkorban kezdődő fejlesztéssel a képességek jobb kibontakozását,
e) jelentősen csökkentse a ma sorsdöntő regionális és etnikai egyenlőtlenségeket,
f) segítse elő, hogy a gyermekek biztonságos környezetben nevelődjenek, hogy az életesélyeket romboló devianciák előfordulása csökkenjen,
g) a hátrányos helyzetben lévő gyerekgenerációknak tegye lehetővé a társadalmi mobilitást.A Rövid Program, az arra beérkező tárcavélemények és a szakmai egyeztetések alapján készült el a most benyújtásra kerülő „Legyen Jobb a Gyerekeknek” Nemzeti Stratégia (a továbbiakban: Nemzeti Stratégia).Az előterjesztés a Kormányprogram „Igazságos családtámogatás – Küzdelem a gyermekszegénység ellen” fejezetében meghatározott célokhoz, feladatokhoz kapcsolódik. A Kormányprogram meghatározta a gyerekszegénység elleni küzdelem főbb céljait:
a) a Gyermekszegénység elleni Nemzeti Programot 25 éves távlatban kell megvalósítani,
b) már az elkövetkező években is érdemi lépéseket kell tenni, hogy csökkenjen a reménytelen szegénységben élő gyermekek száma,
c) széleskörű nemzeti összefogás érdekében társadalmi mozgalmat kell indítani a szegénységben élő gyermekek támogatására.A Kormányprogram meghatározza a gyermekszegénység elleni küzdelem főbb területeit:
a) segítség a szülők munkába állásához,
b) több támogatás a nehéz körülmények között élő családoknak,
c) a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztése,
d) lakhatási feltételek javítása,
e) esélyegyenlőség az iskolában,
f) nemzeti program a gyermekek egészségéért.Tekintettel arra, hogy a Nemzeti Stratégia céljai, a gyermekszegénység mérséklését célzó ágazati, fejlesztési politikák tervezése és megvalósítása az érintett közigazgatási szervek szoros együttműködése nélkül nem valósulhat meg, a következő kormányzati koordinációs mechanizmus került kialakításra:A Miniszterelnöki Hivatalban létrejött a Gyerekek Esélye Programiroda, melynek legfontosabb feladatai:
a) a gyermekek szegénységének mérséklése érdekében az EU „nyitott koordinációs” eljárásának alkalmazásával a minisztériumi szakpolitikák koordinálása;
b) a ráfordítások, a folyamatok, az eredmény követésére és értékelésére alkalmas adatfelvételi, nyilvántartási, mérési módszertan és rend kialakításának ösztönzése, elősegítése;
c) a jóléti, szociális innovációk, a meglévő mechanizmusok kiválasztási és értékelési szempontok prioritásainak meghatározása;
d) annak biztosítása, hogy a kormányzati döntéseknél a gyermekek helyzetének javítása megkerülhetetlen keresztmetszeti mérlegelési szempont legyen;
e) a Nemzeti Stratégiához kapcsolódó monitoring feladatok módszertanának meghatározása;
f) a társadalmi mobilitással, esélyek javításával kapcsolatos tudományos eredmények közvetlen „átvezetése”, hasznosítása a kormányzati cselekvési lehetőségek területeinek, eszközeinek bővítése érdekében;
g) külső kapcsolatok fejlesztése a kutatókkal, civil kezdeményezésekkel.A minisztériumokon belül a Nemzeti Stratégia ágazati közpolitikájának belső koordinálására és a szakmai egyeztetésekben való részvételre a felelős vezetők (koordinátorok) kijelölése megtörtént. A koordinátorok feladatai:
a) a Miniszterelnöki Hivatal Gyerekek Esélye Programirodával, a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportjával, a Nemzeti Stratégia megvalósításában érintett minisztériumokkal való kapcsolattartás;
b) a gyermekszegénység elleni küzdelem minisztériumi feladatainak koordinálása;
c) a gyermekszegénység elleni küzdelemhez kapcsolódó modell-programokban való részvétel összehangolása;
d) tárcaközi egyeztetések során a minisztérium képviselete.A Társadalompolitikai Kabinet koordinációs feladatai különösen:
a) a gyermekszegénység elleni minisztériumi feladatok, programok közötti összhang megteremtése;
b) javaslattétel a hosszú távú, generációs program országgyűlési határozat-tervezetére;
c) javaslattétel a rövid távú kormányzati cselekvési programra;
d) a költségvetés összeállítása során a gyermekszegénység elleni küzdelem éves prioritásainak meghatározása;
e) a középtávú program és az Új Magyarország Fejlesztési Terv összehangolása;
f) a programot érintő ágazati előterjesztések véleményezése;
g) a programelemekhez kapcsolódó monitoring rendszernek a véleményezése, majd a monitoring jelentések alapján azok kormányzati tanulságainak megfogalmazása.
A Nemzeti Stratégia főbb tartalmi elemei) Alapelvek (a Nemzeti Stratégia I. fejezete)Általános stratégiai alapelvek1. Hosszú távú szemlélet, folyamatos építkezés, összefüggő fejlesztési célok, a komplexitás elve
A program megvalósulásának csak akkor lehet esélye, ha az összefüggő, egy irányba tartó részfeladatok, lépések és intézkedések rendszerszerű változásokat képesek generálni a gazdasági, társadalmi, politikai és közszolgálati rendszerben. A gyermekszegénység jelentős mértékű csökkentése több évtizedes erőfeszítéseket igényel. Ezért szükséges egy 25 évre szóló (2007–2032) generációs programot alkotni, amelyen belül természetesen meg kell határozni a rövid és középtávú célkitűzéseket, feladatokat is.A gyermekek esélyeinek kiegyenlítéséért megteendő lépések, intézkedések szorosan összefüggnek az ország átfogó gazdasági és társadalmi céljaival.
A gyermekszegénység csökkentéséhez átfogó, minden ágazatra kiterjedő intézkedésekre van szükség. A probléma megoldása komplex megközelítést igényel. Az egyes területeken (pl. oktatás, egészségügy, szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltatások) egymással összhangban álló, egymásra épülő intézkedéseknek kell születniük. 2. A társadalmi beágyazottság elve, az egyenlő esélyű hozzáférés elve, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése és a társadalmi kirekesztés elleni fellépés
A fenti alapelv megvalósulásához szükséges, hogy a kormányzati cselekvési program során érvényre jussanak a jó kormányzás legfontosabb ismérvei:
– a világos célok elve,
– a dokumentálhatóság, elszámolhatóság, az ellenőrizhetőség elveinek érvényesítése;
– a források felhasználására, a munkák eredményeire egyaránt vonatkozó átláthatóság.
Mindehhez ki kell dolgozni a feladatok végrehajtásának számon kérhetőségéhez, ellenőrizhetőségéhez szükséges kritériumokat, indikátorokat. Monitoring szerveket kell létrehozni, amelyek folyamatosan ellenőrzik a gyermekszegénység felszámolása érdekében meghatározott feladatok végrehajtását.
3. A társadalmi, helyi együttműködés elve
A gyermekek esélyeinek növelése és a gyermekszegénység visszaszorítása a társadalom, az állami és önkormányzati szervek, valamint a civil szerveződések közös érdeke, feladata és felelőssége.A gyermekek helyzetével összefüggő speciális alapelvekA gyerekek testi, értelmi fejlődését szolgáló intézmények, módszerek kialakítása, amelynek során a következő alapelvekre kell figyelemmel lenni:1. A gyermekek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartásával való eljárás elve
Alapvető fontosságú, hogy a cselekvési programok, eljárási rendek, szervezeti megoldások meghatározására a gyermekek mindenek felett álló érdekének szem előtt tartásával kerüljön sor. Kizárólag olyan intézkedések, megoldási javaslatok támogathatóak, amelyek összhangban állnak a gyermeki jogokkal, a gyermekek mindenek felett álló érdekével.2. Prevenció elve
A gyermekszegénység elleni küzdelem leghatékonyabb módja a gyermekszegénység kialakulásának megelőzése. A Nemzeti Stratégia ennek érdekében egyrészt már a gyermek megszületésének pillanatától meghatározza az esélyei növeléséhez szükséges intézkedéseket (korai készség- és képességfejlesztés), másrészt felismeri, hogy a gyermekszegénység és a családok helyzete (szülők foglalkoztatottsága, jövedelmi helyzet, lakáskörülmények stb.) nem választható el egymástól, a két problémát együtt kell kezelni.3. A gyermekérdek mindent átható elvként kezelésének elve
A gyermekszegénység felszámolásában közreműködő szerveknek és személyeknek minden döntésük, intézkedésük meghozatala során a gyermekek helyzetének javítását kell szem előtt tartaniuk. 4. A leghátrányosabb helyzetben lévők fokozott védelmének elve
A Nemzeti Stratégia külön figyelmet fordít a leghátrányosabb helyzetben lévő gyermekek (három vagy több gyermeket nevelő, tanulatlan szülők, munkanélküliek gyermekei, kis falvakban élők, romák, fogyatékos gyermekek) esélyeinek növelésére.B) Célok, prioritások (a Nemzeti Stratégia III. fejezete)1. A gyermekszegénység növekedésének megállítása
Kiemelt jelentőségű rövid távú feladat a gyermekszegénység növekedésének minél korábbi, minél hatékonyabb megállítása.
2. A szegénység továbbörökítésének megállítása
Az előzővel csaknem azonos súlyú prioritás a gyermekszegénység intergenerációs átöröklési mechanizmusainak és ciklusainak megszakítása, a szegény gyerekek továbbtanulási és munkavállalási lehetőségeinek jobbítása. Alapvetően át kell alakítani azon intézmények és szolgáltatások működésmódját és szemléletét, amelyek ma hozzájárulnak a szegénység és kirekesztődés újratermelődéséhez. Ezeknek az intézményeknek és szolgáltatásoknak a mainál sokkal nagyobb mértékben kell hozzájárulniuk a gyermekek képességeinek kibontásához, ahhoz, hogy felnőttként értelmes tevékenységek révén, teljes jogú polgárként kapcsolódjanak be a társadalom életébe.3. A szélsőséges szegénység enyhítése
A nyomor, a szélsőséges gyermekszegénység enyhítése érdekében azonnal, haladéktalanul be kell avatkozni. Másfelől viszont az is jogos megfontolás, hogy a krízis-elhárítás szükségszerűen alkalmankénti beavatkozást jelent, amelyből nem lehet szisztematikus, reform-értékű lépések sorozatát felépíteni.
C) A kiemelt fejlesztési irányok és horizontális célok (a Nemzeti Stratégia III. fejezete)
1. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása
2. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások
3. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása
4. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások, szegregáció csökkentése
5. A gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése
6. Egészségesebb gyermekkor biztosítása

Horizontális célok:A mélyszegénységre közvetlenül is ható célkitűzések:
– a roma kisebbség helyzetének érzékelhető javítása, szegregáltságuk, kirekesztettségük enyhítése;
– a fogyatékossággal élő gyerekek és családjuk helyzetének javítása, szükségleteik érzékenyebb figyelembe vétele, jobb kielégítése;
– a rossz helyzetű települések, térségek hátrányainak, kirekesztésének csökkentése;
– a gyermekeket is szolgáló közösségi rendszerek javítása (iskola, egészségügy, pénzbeli ellátások, közösségi terek stb.).A jogok és a demokratikusabb részvétel révén a szegénységre, illetve minden gyermekre ható célkitűzések:
– A gyermeki jogok javuló érvényesítése
– A szakmák, intézmények, szektorok, állami és önkormányzati szervek, a civil szerveződések, az egyházi és non-profit intézmények javuló együttműködése
– Az állampolgárok aktívabb részvétele minden őket érintő ügyben
– A tájékoztatás javítása, az információk eljuttatása mindenkihezD) A Nemzeti Stratégia megvalósulásához szükséges ún. kiegészítő lépések (a Nemzeti Stratégia IV. fejezete)A Nemzeti Stratégia a következő ún. kiegészítő lépéseket fogalmazza meg:
– Szükség van a gyermekszegénység elleni küzdelemhez kapcsolódó modell-programokra néhány hátrányos helyzetű kistérségben és városrészben.
– A Nemzeti Stratégia teljesítésének ellenőrzéséhez meg kell határozni, hogyan, milyen módszerekkel és eszközökkel kell figyelemmel kísérni azokat a folyamatokat, amelyek hozzájárulnak a szegénység csökkentéséhez; biztosítani kell a kiválasztott indikátorok megfelelő időközönkénti mérését; biztosítani kell a forrásokat és a nyilvánosságot.
– Biztosítani kell a Nemzeti Stratégiával kapcsolatban születő „jó gyakorlatok” gyűjtését és széles körű ismertetését. E) Teendők az egyes fejlesztési területeken (a Nemzeti Stratégia V. fejezete)Az V. fejezet tartalmazza, hogy az egyes fejlesztési területeken milyen változtatásokra van szükség, továbbá hogy ezek megvalósulását milyen számszerű mutatókkal, indikátorokkal lehet mérni. Az egyes fejlesztési területeken a következő feladatok, célkitűzések kerültek megfogalmazásra:1. Foglalkoztatás, munkaerő-piaci helyzet javítása
– A tartósan foglalkoztatott nélküli háztartásban élő gyerekek számának és arányának radikális csökkenése
– Az atipikus foglalkoztatási formák erőteljes térhódítása megfelelő szintű szociális biztonság garantálása mellett
– A gyerekes szülők szükségleteihez rugalmasan igazodó, könnyen elérhető napközbeni ellátási szolgáltatások működése
2. A gyermekes családok anyagi helyzetének javítását szolgáló ellátások fejlesztése
– A családtámogatások szegénységcsökkentő hatásának növelése
– A gyermekszegénység szélsőséges, végletes formáinak enyhítése és felszámolása3. Lakás, lakhatás feltételeinek, minőségének, biztonságának javítása
– Egészséges és biztonságos lakókörnyezet
– Megfelelő közlekedési infrastruktúra a szolgáltatások eléréséhez
– Szegregációmentes lakókörnyezet
– Egészséges ivóvíz és megfelelő közüzemi szolgáltatások általános elérhetősége
– A szükségleteknek megfelelő, a piac működésével összhangban lévő, igazságos, arányos és fenntartható támogatási rendszer létrehozása és működtetése
– A lakásvesztés intézményesített megelőzési eszközeinek működése
– A szükségleteknek megfelelő mennyiségű bérlakás és szociális bérlakás 4. A képességek kibontakoztatását, a sikeres iskolai pályafutást segítő intézmények és szolgáltatások fejlesztése, a szegregáció csökkentése
– A 0-3 éves gyerekeket nevelő családok szükségleteinek megfelelő számú napközbeni ellátási férőhelyet biztosító ellátórendszer
– A szülői választási szabadságot lehetővé tevő alternatív napközbeni ellátások megfelelő körének működése
– 4 éves kortól minden gyermek számára jó minőségű, korszerű pedagógiai eszközöket alkalmazó óvodai férőhely biztosítása
– A 6-10 éves korosztály számára a szükségletekhez igazodó számú és jó színvonalú iskolán kívüli tanulási, sportolási és szabadidős tevékenységeket biztosító szolgáltatások működése
– A szünidők idején szükséglet szerint igénybe vehető sokszínű programok biztosítása
– Rendszeres időközönként megvalósuló szűrés a gyerekek egészségi állapotáról, kognitív-, mozgás-, beszéd- és érzelmi fejlődéséről a korai és hatékony fejlesztés érdekében
– A bölcsődébe, óvodába nem járó gyerekek számára képességgondozó és  fejlesztő szolgáltatások biztosítása
– A kisgyermekkori neveléssel foglalkozó szakemberek rutinszerű együttműködése
– A kisgyermekkori fejlesztésre, nevelésre szakosodott szakemberek működése a korai képességgondozás intézményeiben, valamint a bölcsődékben, illetve az óvodai tevékenységbe való bevonásuk
– Minden gyerek a képességeinek megfelelő szintű maximális tudással fejezi be alapfokú tanulmányait
– A kompetenciamérések eredményeiben radikálisan csökken a szülő iskolázottságának, illetve a gyerek lakóhelyének meghatározó szerepe
– A fogyatékos gyermekek meghatározó többsége a számára szükséges szakmai támogatással integrált környezetben folytatja tanulmányait
– Minimálisra csökken a saját osztályában több évvel túlkoros gyerekek száma
– Megszűnik, vagy minimálisan szűk körre szűkül az iskolai szegregáció minden formája
– Felkészített és tudatos pályaválasztás után radikálisan csökken a középiskolában lemorzsolódók száma
– Minden fiatal a képességeit maximálisan érvényesítő, piacképes tudással hagyja el a középiskolát5. Gyermekes családokat célzó személyes szolgáltatások és szakellátások fejlesztése
– Szegregációmentes intézmények
– Egyenlő esély a hozzáférésben
– Korszerű tudással rendelkező szakemberek, a hatékonyságot előtérbe helyező, együttműködő szolgáltatások
– Az ellátatlan gyerekek számának radikális csökkentése
– Rugalmasság, a szükségletekre válaszoló szolgáltatások működtetése
– Rutinszerűen működő szakmaközi együttműködés
– Rutinszerű együttműködés a szülőkkel
– Korszerű képzési és továbbképzési rendszerek bővítése
– Hatékony és intenzív családmegtartó szolgáltatások biztosítása
– Korszerű módszerek rutinszerű használata az iskolai konfliktusok, a családon belüli erőszak, a gyerek- és fiatalkori bűnelkövetés hatékony kezeléséhez
– Az igénybevevők elégedettségének rendszeres mérése6. Egészségesebb gyermekkor biztosítása
– Az egészségügyi szolgáltatásokhoz történő egyenlő hozzáférés megteremtése az alap- és szakellátásban
– Egészséges életmód megteremtése(táplálkozás, sport, szabadidő)
– A mentális egészség javítása
– A védőnők továbbképzése, érzékenyítésük fokozása
– A serdülőkori terhességek korszerű megelőzése
– A koraszülések előfordulásának és arányának csökkentése
A Nemzeti Stratégia végrehajtásával jelentősen, a jelenleginek töredékére csökkenhet a gyermekek és családjaik szegénységének aránya, és ezzel egyidejűleg közeledhetnek egymáshoz a gyermekek továbbtanulási esélyei, életkilátásai. Radikálisan enyhülhetnek továbbá a gyermeki kirekesztés, szegregálás és mély szegénység szélsőséges formái, csökkenhet az életesélyeket romboló devianciák előfordulása.
Kérjük a Kormányt, hogy az előterjesztést fogadja el.Budapest, 2007. január

Dr. Szilvásy György

Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

Kiss Péter

szociális és munkaügyi miniszter

Előzetes tájékoztató jelentés

A gyermekek esélyét javító, 2007. május 31-ig elkészítendő kormányzati akcióterv tartalmáról

A tájékoztató célja az, hogy előzetes képet adjon azon lehetséges kormányzati intézkedésekről és akciókról, amelyekre vonatkozó összefoglaló kormányzati intézkedési terv megalkotását 2007. májusára írja elő a „Legyen jobb a gyerekeknek!” Országgyűlési Határozat tervezete.
Az akciók és intézkedések közös sajátosságai a következők:
 Az egyes pontokban jelzett intézkedések, nem tekinthetők egyeztetett javaslatoknak, azonban mind az Országgyűlési Határozattervezet szakértői egyeztetésein, mind a gyerekek esélyeit javítani célzó Európai Uniós tervezési munkálatok során, /Új Magyarország Fejlesztési Terv, TÁMOP, TIOP, Gyerekesély Zászlóshajó Program, Kistérségi Komplex Program/ a tárcák, civilek, kutatóműhelyek részvételével megvalósított a szakértői szintű egyeztetéseken a javaslatok felmerültek, és érdemleges kritikát a tárcák képviselői nem fogalmaztak meg. A szakértői szintű konzultációk alapján jó esély van kormányzati konszenzus kialakítására a megfogalmazott célokban és feladatokban.
 A tájékoztató csak konszenzusra esélyes javaslatokat tartalmaz, amelyek a konvergencia program államháztartási egyensúlyra vonatkozó céljait veszélyeztetően magas hazai fejlesztéssel, működési, fenntartási kiadásokkal nem járnak. (Ezért nem szerepelnek a családi pótlék emelésének mechanizmusát módosító javaslatok sem.)
 Az előzetes tájékoztatóban szereplő javaslatok jelentősebb fejlesztési forrásokat igénylő tételei beilleszthetők, vagy már szerepelnek az Új Magyarország Fejlesztési Terv eddigiekben megismert programjai és célkitűzései között.
 A programoknak vannak hazai források felhasználásával járó következményei, elsősorban a fejlesztések révén megnövekedő intézményi, szolgáltatási kapacitások működtetése, a szükséges adminisztráció, követés és ellenőrzés megvalósítása területén. Ezen tételeket –a tervezés jelen fázisában még becslések szintjén sem lehetséges érzékeltetni, viszont, az egyes alfejezetek végén szerepel a programok megvalósításához szükséges források jellemzője. A határidők és a felelősök körének kialakítása további egyeztetés tárgya az intézkedések körének lehatárolásával egyidejűleg következhet.Az előzetes és informális tájékoztató célja az, hogy bemutassa, az Országgyűlési Határozat önmagában nem helyettesíti a gyermekek esélyeinek jobbításáért rövid távon megkezdhető kormányzati intézkedéseket; ám ezzel egyidejűleg széles körű választékot mutat be az indokolt és szükséges, elviekben megtehető valamint fenntartható kormányzati akciók, intézkedések lehetőségeiről.
A lehetséges kormányzati akciók körének pontosításához további egyeztetésekre van szükség. Az egyeztetések az előzetes szakértői konzultációk tapasztalatai nyomán az Országgyűlési Határozat tervezetében szereplő 2007. május 31-i határidőig jó eséllyel megvalósíthatók. 1. Gyermekszegénység csökkentése – gyermekes szülők munkavállalási esélyeinek és munkaerőpiaci részvételének javítása
(Valamennyi ismert és alkalmazott fogalom, mérőeszköz kizárólag a háztartások jövedelmét, ezen keresztül csak a háztartások szegénységét tudja mérni – közvetlenül a gyermekszegénységet nem. A ma rendelkezésre álló valamennyi fogalmunk és mérőeszközünk szerint a gyerekek épp annyira szegények, mint a szüleik; és a gyermekszegénység döntő tényezője épp az, ami a szülők szegénységének. A szegénység döntő oka, alapvető tényezője a rendszeres pénzkereső foglalkozás, munka hiánya.
Mindebből az a következtetés származik, hogy a gyermekek szegénységén csak azzal, és csak annyiban lehet javítani, ha a szülők szegénységén lehet javítani.
Valamennyi jövedelem-felmérés azt mutatja, hogy – bármilyen alacsony bérű is legyen a foglalkoztatás – a legális munkaviszonnyal, legális jövedelemmel rendelkező emberek és családok jó eséllyel képesek elkerülni a tartós szegénység élethelyzeteit.
Ebből adódóan, a gyermekek szegénységének enyhítése érdekében a legfontosabb teendő a gyermekes szülők munkavállalási lehetőségeinek bővítése, a gyerekes szülők munkaerőpiaci pozícióinak és lehetőségeinek jobbítása.)1.1. A gyerekes szülők aktivitásának, és a gyerekes szülők munkába állását támogató ellátások munkába lépést eredményező hatásainak vizsgálata, monitoring rendszerek kiépítése. Az anyasági távollétről a munkába visszatérő kismamák foglalkoztatása esetén az EHO elengedése foglalkoztatás ösztönző hatásának vizsgálata.
 Igénybevétel száma, megoszlása a kismama lakhelye, iskolai végzettsége- képzettsége, kora illetve a munkaadó intézmény mérete, típusa szerint;
– A képzési támogatások igénybevétele (ide értve a GYES-en lévők ingyenes másod-diplomás képzését is).
 A képzéshez való hozzáférés megoszlása – a képzés tartalma, szakiránya, intenzitása (ad-e diplomát?); illetve a szülő lakhelye, eredeti iskolai végzettsége szerint
– A gyerekes szülők részvétele az aktív foglalkoztatáspolitikai programokban.
 Elsősorban a leghátrányosabb kistérségekben, bele értve a közhasznú, közcélú és más közmunkákat is.
– Mikroszimulációs családi jövedelem-elemzések arról, hogy megéri-e dolgozni, illetve, hogy milyen feltételekkel éri meg dolgozni a gyerekes szülőknek?
 Háztartás-statisztikák alapján a szociális támogatások halmozódásának vizsgálata a gyerekes háztartások körében;
 A kumulált segélyek, valamint a munkaviszony mellett realizálható jövedelmek összevetése,
 A fekete gazdaság legális munkavállalás ellen ható befolyásoló ereje és megoszlása;
 A munkaösztönzők (ellenösztönzők) „gender” szempontok szerinti elemzése;
 A munkaösztönző (ellenösztönző) szociális támogatási hatások megoszlása, célzottsága társadalomstatisztikai (nem, kor, lakhely, képzettség, eredeti foglalkozás, stb.), illetve gazdasági-munkaerőpiaci (kistérségi, ágazati, szektoriális, stb.) kategóriűk szerint ;
 Az ösztönző-ellenösztönző hatások átfogó elemzése azon gyereket nevelő szülők esetében, ahol a háztartás egyetlen tagja sem foglalkoztatott, aktív kereső („jobless household” – EU – Laeken indikátor).Források: Hazai kutatási és elemzési források, SZMM és ÁFSZ elemzési kapacitások az adminisztratív adatállományok elemzésére,
A TÁMOP és a ROP-ok előkészítő, szükséglet-felmérési forrásai
1.2. A gyerekes szülők foglalkoztatásával járó produktivitási kockázatok csökkentése, fiskális keresletösztönzési módszerek továbbfejlesztése
 A gyerekes szülők foglalkoztatását olcsóbbá tevő, keresletélénkítő támogatási formák továbbfejlesztése (pl. START EXTRA)
 A képzetlen, alacsony munkavégző képességű szülők foglalkoztatását célzottan olcsóbbá tevő fiskális intézkedések,
 Az alacsony iskolai végzettségű-képzettségű szülők alacsony bérért történő (pl. részmunkaidős, atipikus munkarendben) foglalkoztatását támogató, kiegészítő szociális támogatások bevezetése (azzal a céllal, hogy a részkereset + kiegészítő szociális támogatás összege haladja meg a kizárólag szociális jövedelemmel rendelkezők bevételét)
 A tartós és fenntartható foglalkoztatás erősítése céljából a működő, ellenőrizhetően eredményes, a magas munkanélküliségi kockázatú (alacsony végzettségű, kedvezőtlen térségben élő, alacsony béren foglalkoztatható, stb.) csoportokra jól célzó, határozott időre szóló támogatási konstrukciók folyamatossá tétele a fiskális politika eszközeivel. Ezzel, tartósan kedvezőbb konjunkturális környezet megteremtése az alacsony foglalkoztatási szegmensben foglalkoztatható, főképpen gyerekes szülők számára.Források: A jelenlegi foglalkoztatáspolitikai és szociálpolitikai támogatási források belső átcsoportosítása – új szabályozás, és új adminisztratív technikák – technológiák révén;
Az adminisztráció informatikai és szervezeti fejlesztésére az a TIOP és a ROP mellett az államszervezet megújítására szánt EKOP és ÁROP források is – elvileg hozzáférhetővé tehetők.
1.3. A gyereknevelés miatt megszakított munkapályák, karrier-utak hátrányait enyhítő „kínálatjavító” intézkedések továbbfejlesztése
 A gyerekes szülők továbbtanulását, első sorban a jól konvertálható, továbblépést megalapozó általános képzési formákban történő továbbtanulást (érettségi, diploma megszerzését) támogató rendszerek továbbfejlesztése
 ide értve a tanulás ideje alatt nyújtandó képzési támogatások továbbfejlesztését
 valamint a távoktatás lehetőségeinek kiaknázását is.
 A gyerekek óvodába-iskolába járásával párhuzamosan, a szülők „képzési lépéstartásának” támogatása
 Mindenek előtt az érettséginél alacsonyabb iskolai végzettségű, első sorban az alapfokú végzettséggel sem rendelkező szülők esetében
 A szülők munkavállalási hajlandóságának és elkötelezettségének erősítése a függő helyzetű családtagok (első sorban a kisgyerekek) gondozásában való intenzívebb állami, közösségi részvétel által (lásd később)
 A szülés miatti kimaradás után a munkaerőpiacra történő visszatérést jogi eszközökkel történő támogatása
 A közalkalmazottakra vonatkozó jelenlegi szabályozás kiterjesztése a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó foglalkoztatásokra isForrások: A gyermekszám csökkenése miatt felszabaduló képzési kapacitások átcsoportosítása a felnőttképzésre, különösen a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben;
A MA (hazai források) átcsoportosítása;
Munkajogi szabályozás;
TÁMOP források a felnőttképzés új formáinak bevezetésére, tananyagainak kidolgozására, kipróbálására („life-long learning”)
1.4. A gyermekfelügyelet társadalmi, közösségi, állami formáinak kapacitásbővítése
 A 0-3 éves korosztályok gondozási kapacitásainak bővítése: első sorban: bölcsőde, mindenek előtt a leghátrányosabb kistérségekben, és azokon a településeken, ahol nincsen bölcsőde
 A 3-7 éves korosztályok gondozási kapacitásainak bővítése: első sorban óvoda, mindenek előtt a leghátrányosabb kistérségekben, és azokon a településeken, ahol nincsen óvoda,
 Alsó tagozatos napközik fejlesztése: mindenek előtt a leghátrányosabb kistérségekben, és azokon a településeken, ahol nem járnak az alsó tagozatosok napközibe,
 Innovatív, új gondozási formák (családi napközi, gondozásban önsegítő csoportok támogatása, stb.): elsősorban kistelepüléseken és intézmény-hiányos kistérségekben
 Amennyiben ez szükséges, úgy az intézménybe jutás könnyűvé és kényelmessé tevő utazási-ingázási feltételek megteremtése (iskolabusz, akár, óvodabusz)Források: TÁMOP (és/vagy) ROP intézkedések
Működési költségek finanszírozása hazai költségvetési forrásból, normatívából
A gyerekek teljes körű hozzáférését garantáló jogi környezet, szabályozás kialakítása
1.5. Integrált, egyidejű segítség a szülők munkába lépéséhez és a gyermekek napközbeni gondozási ellátáshoz juttatásban
 Az integrált (egyablakos) álláskeresési rendszeren belül az állást-munkát kereső gyerekes szülő számára a gyerekintézményi elhelyezés elintézése a munkaügyi-szociális hatóság által
 A gyermekintézmények nyitvatartási rendjének a szülők munkarendjéhez történő hozzáigazítása.
 A szolgáltatási szektorban szokásos 6 óráig tartó munkaidőhöz igazodva, igény szerint este 7 óráig történő nyitva tartás előírásaForrások: Az integrált álláskeresési rendszer kialakítása – TÁMOP
Működtetése: hazai forrás (MA)
Nyitvatartási idő: részben szabályozás, esetleg normatíva-korrekció (vagy, az esedékes normatíva-emelés ellentételeként előírt kötelezés)
1.6. Lakhatás és mobilitás – a gyerekes családok együttmaradását és mobilitását célzó lakáspolitika
 „Intézménytelenítés” – albérleti és más lakbértámogatások az intézményi elhelyezés helyett
 A munkavállalás érdekében történő földrajzi mobilitás fokozott támogatása – utazási (ingázási) és távolabbi településen történő lakhatási (lakbér) támogatásokForrások: Hazai működési költségátcsoportosítás, részben az intézmény-finanszírozásból, részben a MA-ból, részben (esetleg) a szociális célú lakáskedvezményből (tulajdonszerzés mellett a tartós bérletet is támogassa a gyerekes családok-szülők számára)2. A szegénység újratermelődési ciklusainak megszakítása – jobb iskolázási, munkába állási, mobilitási esélyek a szegénységben felnevelkedő gyerekek számára
(A szülők munkaerőpiaci esélyeit jobbító kormányzati intézkedések sikere révén sem várható rövid távon a gyermekszegénység arányainak radikális csökkenése. Számos intézkedés azonban jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy csökkenjen a szegénység generációkon keresztül történő átöröklődésének meghatározó volta, javuljon a szegénységben felnevelkedő gyermekek iskolai és munkahelyi karrier-lehetősége és esélye.
A gyerekek kitörési lehetőségeivel kapcsolatban, közgondolkodásban két fontos körülményt elengedhetetlen lenne tudatosítani.
A szegénységben élő gyerekek esélyeit javító intézkedéseknek nem kizárólag a szegények a haszonélvezői, hanem maga az egész társadalom. Ezt a szociálisan nem túl érzékeny amerikai közgondolkodás is pontosan érzékeli és gyerekszegénység elleni programjaiban érvényesíti. Az alacsony iskolázottságból fakadó alacsony termelékenységű foglalkoztatás, vagy annak teljes hiánya ugyanis a legnagyobb veszély az országok nemzetközi versenyképességére vagy az államháztartás – elsősorban a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer – fenntarthatóságára. Más szóval, a gyermekek, köztük a szegénységben élő gyerekek jó iskolákhoz, a munkaerőpiacon magasra értékelt végzettséghez, és ezen keresztül jól kereső munkalehetőséghez juttatása – a lehető legproduktívabb, leghatékonyabb, legnagyobb közös társadalmi hasznot ígérő beruházás.
A gyerekeket, így a szegénységben élő gyerekeket sem lehet sikeresen kiiskoláztatni, piacképes végzettséggel felvértezni a szülők akarata ellenére. Az alábbi programok közvetlen célcsoportjai mindig a gyerekek, elsősorban a szegénységben élő gyerekek, azonban soha nem lehet megfeledkezni arról, hogy valamennyi program sikerének egyik szükséges feltétele és záloga a szülőkkel való konstruktív együttműködés kialakítása. Szükséges legalább annak a belátása, hogy a szülők akarata és szándéka ellenére nem lehet kényszeríteni a gyerekeket semmilyen jó iskolai karrierre és sikerre.)2.1. Preventív, teljes körű szűrő és jelzőrendszerek kiépítése a gyerekek szociális, egészségi, mentális állapotában, valamint magatartási és olvasási-számolási képességeiben mutatkozó fejlődés monitorozására
 A gyerekek fizikai és mentális egészségi fejlődését rendszeresen felmérő és dokumentáló országos lefedettségű rendszer kiépítése
 Mobil szakorvosi, szakpszichológusi és szociális-gyermekvédelmi szűrések rendszerének kiépítése a problémásnak mutatkozó gyermekek állapotára vonatkozó szakszerű diagnózisok felállítására és a terápikus teendők meghatározására
 A kompetencia-alapú, az alapvető készségek, képességek kibontakoztatására és fejlesztésére fókuszáló alsó tagozatos képzések eredményességét követő-monitorozó országos rendszer kiépítése az olvasási és számolási készségek egyéni alapú követésére,
 A gyermekvédelmi-szociális jelzőrendszerek fejlesztéseForrások: TÁMOP – informatikai és szervezeti fejlesztés
Hazai költségvetési források a működés többlet-költségeiben
Szabályozás révén intézményi szintű költségátcsoportosítás az új feladatoknak megfelelően
2.2. Teljesebb körű hozzáférés a korai felzárkóztatást szolgáló intézményes ellátási formákhoz a szegénységben nevelkedő gyerekek számára
 Óvodai és bölcsődei kapacitásbővítés
 Alternatív gyermekfelügyeleti formák (családi napközi, önsegítő formák, stb.) fejlesztése azokon a településeken, ahol az alacsony gyermekszám mellett nem rentábilis hagyományos gyermekintézményeket működtetni,
 A védőnői hálózat szakmai fejlesztése, a gyermekek rendszeres meglátogatását lehetővé tevő közlekedési fejlesztések, a hálózat informatikai fejlesztése,
 Mobil gyermekegészségügyi, szociális, pszichológiai szakszolgálatok – rendszeres kihelyezett konzultációk, fogadóórák a kistelepülésekenForrások: TÁMOP, TIOP és ROP – kapacitásbővítés
Hazai költségvetés – a megnövekedett férőhelyszámra jutó normatíva, mobil szolgálatok közlekedési költsége
Intézményi szintű költségátrendezés, szabályozás által, az új működési tartalmaknak (pl. kötelező továbbképzés) megfelelően
2.3. Az integrációt erősítő modern pedagógiai elvek és módszerek elterjesztése a közoktatás teljes spektrumában
 A korszerű pedagógiai módszerek oktatásának beépítése a pedagógusképzésbe, a sikeres „alternatív” pedagógiai módszerek mainstream módszerekké emelése
 Az integrált neveléshez szükséges gyógypedagógiai, szociológiai, szociálpolitikai, társadalomtörténeti, néprajzi-antropológiai ismeretanyag beépítése a pedagógusképzés kurrikulumaiba
 A gyermekek és a szülők (a gyermekek és a más gyerekek szülei) közötti kommunikációt és kooperációt erősítő módszerek és elvek, a szülőket is mobilizáló, velük kooperáló integrációs szemlélet általános bevezetése a helyi pedagógiai programokba
 Az integrációs szemléletnek megfelelő, így a kooperatív és élményközpontú módszerek kiemelt súlyú terjesztése a pedagógus-továbbképzési rendszerben,
 A civil öntudatra, társadalmi felelősségvállalásra történő pedagógiai programok, így az önkéntes segítségnyújtási formák és hasznos közéleti részvételek teljes értékűként való befogadása és elismerése az iskolai feladatok körébe
 Az integrációs szemléletmód és a kompetencia-alapú módszerek összehangolt fejlesztése, a módszerek együtthatásának követése és elemzéseForrások: TÁMOP – új kurrikulumok és azok elterjesztése
Szabályozás révén, az intézményi költségvetésen belüli átrendezés
Minimális költségvetési többletforrás, pl. továbbképzés
2.4. Az iskoláskor előtti, 0-7 éves korosztályok nevelési feladataira történő felsőfokú képzés megújítása, kiterjesztése
 BA szintű képzés a 0-3 éves korosztály nevelési feladataira, összehangolt és integrált képzési formák a 0-7 éves, „iskola-előtti” korosztály nevelésére történő felkészítésre
 A korszerű pedagógiai módszerek, így a kommunikáció nyitottságára orientáló és kommunikatív képességeket fejlesztő, a korai felzárkóztatást támogató elvek beépítése a 0-7 éves korosztály nevelési feladataiba,
 A pedagógusok problémaérzékenységének fejlesztése, felkészítés a problémák korai érzékelésében, jelzésében és a specializálódott segítő szakemberekkel való együttműködésre
 Felkészítés a szülőkkel, különösen a szegénységben élő, hátrányos helyzetű szülőkkel való együttműködésreForrások: TÁMOP – új képzési struktúra kialakítása, új szakok nyitása
Költségvetés: normatíva-emelkedés, működési költségtöbbletek
Intézményi költségvetésen belüli átrendezés
2.5. A gyerekek, különösen a kisiskolások alapvető képességeit fejlesztő pedagógiai és intézményi reformok
 Egyéni szintű fejlődés elősegítése az alapkompetenciák, mindenek előtt az olvasási-szövegértési, a számolási, a kommunikatív és kooperatív készségek és képességek kibontakoztatása területén,
 Az egyéni szintű fejlődést elkönyvelhető, átlátható módon követni képes monitoring rendszerek kiépítése
 A pedagógiai munka szakmai értékelésében (tanárok, osztályok, iskolák, iskola-fenntartók szintjén egyaránt) a kompetenciák egyéni fejlődésében elért eredmények kiemelt figyelembe vétele – az előrejutásban eredményeket elérni nem képes tanárok, iskolák pedagógiai programjának megváltoztatására kötelezése, akár iskolai összevonás elrendelése
 A kommunikatív képességek, valamint az új információk befogadására irányuló nyitottságok kiemelt fejlesztése a pedagógiai munka teljes folyamatában – ide sorolva az idegen nyelven, valamint a korszerű ICT eszközök igénybevételével történő kommunikáció képességeinek fejlesztését is,Források: Szabályozás módosítása révén belső átrendezés (MA)
Költségvetés: monitoring-rendszerek kiépítése, működtetése (ÁROP, EKOP)
TÁMOP: új struktúrák monitoring rendszerének szervezeti és informatikai kiépítése
2.6. Küzdelem az óvodai és iskolai szegregáció, megbélyegzés, elkülönülés és elkülönítés valamennyi nyílt és burkolt formája ellen
 Hatósági (EBH) és alternatív jogrendezési (mediációs) formák és intézmények megerősítése a diszkrimináció eseteinek néven nevezésére, a diszkriminációt elkövetők attitűdváltozásainak elősegítésére – végső esetben a diszkriminációt elkövetők szankcionálására
 A különböző gyermekek együttélését, együttműködését, egymás közötti kommunikációját elősegítő, az integrációs elveket követő korszerű pedagógiai módszerek nyílt, szabad, ingyenesen elérhető formákban való terjesztése, propagálása
 A sokszínűség mindenki számára előnyökkel járó gesztusainak, formáinak megjelenítése a közéletben és a médiában – ide sorolva az integráció pozitív példáinak és élményeinek megjelenítését is
 A „spontán”, területi elven zajló elkülönülések oldása, enyhítése – részben a pedagógusok, részben a gyermekek mobilitásának előmozdítása révénForrások: Programfinanszírozás, részben strukturális alapok, részben költségvetés (MA)
Média-kampány: elvileg lehet az operatív programok része is,

2.7. A gyerekek fejlődését szolgáló segítő szakemberek és intézmények közötti összehangolt együttműködés fejlesztése, komplex segítségnyújtási formák és szolgáltatások bevezetése
 Az egészségügyi (védőnő, iskolaorvos és –ápoló), oktatási és szociális-gyermekvédelmi szakemberek közötti információáramlást és kölcsönös adatszolgáltatást támogató informatikai fejlesztések
 Az egymás tájékoztatását és az egymással való együttműködést erősítő intézményközi kooperációk erősítése
 A szegénységben élő, és más hátrányokkal küzdő gyermekek korai felzárkóztatását és fejlesztését célzó komplex ellátási formák kifejlesztése – pl. a Biztos Kezdet kísérleti tapasztalataira (is) alapozva
 A szegénységben élő, és más okból hátrányos helyzetű gyerekek korai, integrált formában történő beóvodáztatásában a pedagógusokat segítő szakmai konzulensek és segítők hálózatának megerősítéseForrások: strukturális alapok – új intézmények, szervezeti modellek és informatikai rendszerek kiépítése
Költségvetés: működés-finanszírozás
2.8. A hátrányos helyzetű (alacsony iskolai végzettségű, munka és jövedelem nélküli) szülők szegénységben nevelkedő gyermekei számára a továbbtanulást elősegítő, ösztönző, bátorító és segítő támogatási formák, ösztöndíj-rendszerek bevezetése
 A gyerekek továbbtanulását pártoló szülői együttműködések erősítése
 A 8 általánosnál magasabb iskolai végzettséggel nem rendelkező szülők gyerekeinek továbbtanulását ösztönző-támogató ösztöndíj-rendszer bevezetése
 Tehetséggondozási, a szegénységben élő gyerekek tanulmányi előmenetelét segítő formák továbbfejlesztése
 Speciális képzési támogatás azon legfeljebb 8 általánossal rendelkező szülők számára, akik gyerekeikkel együtt tanulva fejezik be általános iskoláikat és szereznek érettségit,
Források: Költségvetés, részben többlet (MA), részben átrendezés (pl. roma ösztöndíjak helyett az alacsony végzettségű szülők gyerekeinek nyújtandó ösztöndíjak)
2.9. A megfelelő iskolákkal nem rendelkező településeken élő gyerek számára a más településeken található jó iskolák elérhetőségét javító, a mobilitást segítő támogatások (iskolabusz, kollégium) kiterjesztése, a mobilitás terheit, az életformaváltást humánus feltételek mellett lehetővé tevő intézkedések
 Az intézményhiányos kistérségek lakóinak mobilitását segítő szolgálatok, így a falugondnoki és iskolabusz szolgálatok összehangolt fejlesztése, az óvodai és iskolai „járatok” pedagógusi felügyelet mellett történő megszervezése,
 Kollégiumi fejlesztések – különös figyelemmel támogatva a kollégisták és szüleik közötti kapcsolat fenntartását (telekommunikációs hozzáférésekkel és utazási kedvezményekkel)
 Szülői „vendégszobák” kialakítása a kollégiumokban – a nagyobb távolságból történő szülői látogatások lehetővé tétele érdekében,
 A nem megfelelő eredményekkel működő falusi kisiskolák átalakítása komplex közösségi intézményekké – gyerekek és idősek napközije, mobil szociális, munkaügyi, egészségügyi ellátások, nyilvános internet-elérés, stb.Források: strukturális alapok: férőhelyfejlesztés és gépjármű-beszerzés
Költségvetés: új fejlesztések működtetése
3. A gyermekszegénység szélsőséges, végletes formáinak felszámolása, vagy legalábbis: jelentős enyhítése
(A szegénység miden fajtája és formája szégyenteli, a szegénység bármilyen megnyilvánulása éget és fáj. Különösen ilyen a gyerekek szegénysége. A gyerekek nem lehetnek hibásak, felelősek saját szegénységükért – a gyerekszegénység valamennyi formája közös társadalmi szégyen.
Közös társadalmi felelősség és feladat legalább a szegénység legszélsőségesebb, extrém formáinak a felszámolása, vagy legalább az enyhítése – valamennyi ilyen körülmény között élő, nevelkedő gyermek esetében.) 3.1. A gyermekéhezés és alultápláltság megszüntetése
 Az ingyenes étkeztetés fokozatos kiterjesztése az arra rászoruló szegénységben élő felső tagozatos diákokra is,
 A leghátrányosabb térségekben működő gyermekintézmények élelmezési színvonalának javítása a kistérség mezőgazdasági kapacitásainak, a szociális gazdaság eszközeivel történő bevonására,
 Civil szervezetek és a gyermekvédelmi jelzőrendszerek bevonásával az elszórtan fellelhető éhezés és alultápláltság eseteinek feltárása, és a megfelelő élelmezés helyi lehetőségeinek támogatása,
 A gyermekintézményekben az élelmezés területén megfigyelhető visszaélések korlátozása, az élelmezési szabványoknak érvényt szerző ellenőrzési és szankcionálási rendszer megerősítése. Források: költségvetés (MA) és belső átrendezés3.2. Az embertelen lakókörnyezetben (komfort nélküli telepeken, majorságokban, ipari és mezőgazdasági melléképületben, stb.) nevelkedő gyerekek és családjaik számára élhetőbb lakókörnyezet megteremtése („telepfelszámolás”)
 A telepfelszámolási program folytatása, a telepről integrált lakókörnyezetbe történő elköltözés anyagi, kivitelezői és szociális munka eszközeivel történő támogatása,
 A „telep” fogalmának kibővítése: elhagyott, gyakran közmű nélküli ipari telephelyeken, bányakolóniákon, mezőgazdasági majorokban élő közösségek emberibb lakókörnyezetbe történő elmozdulásának támogatása
 A telepekről való kiköltözés képességét és önbizalmát megerősítő, közösségi alapú szociális, higiéniai, életformabeli támogatás a telepen élők számára
 A rendszeres, munkába és iskolába járó életformákat segítő támogatások működtetése a telepeken,
 Megfelelő induló-állapotok mellett a kiköltözés érdekében megteendő felelősségek, erőfeszítések arányos megosztására irányuló együttműködési formák és konstrukciók kiépítése – az érintett családok és a szociális-településfejlesztési állami programok képviselői közöttForrások: strukturális alapok – lehetőleg komplex programok
Költségvetés: sikeres programok esetén a folytatás, a fenntarthatóság biztosítása
3.3. A gyerekes családok pénzbeni szociális támogatásának felülvizsgálata, a szegénységi küszöbtől jelentősen elmaradó jövedelemmel rendelkező („mély szegénységben élő”) gyerekes családok jövedelmi szintjének emelése
 A legszegényebb családok jövedelmi szintjét javító, a legszegényebb családok körében nagy pontossággal célzó csoportos célzási technikák alkalmazása a családi- és gyermeknevelési támogatások körében
 A munkára való ösztönzés elveit érvényesítő (a munkába lépést bátorító, premizáló, „Érje meg dolgozni!”) támogatási konstrukciók bevezetése a gyerekes szülők támogatásában
 A természetben és pénzben nyújtott támogatások összhangját koncepcionálisan tisztázott szabályozási és finanszírozási környezet megteremtése Források: Központi és önkormányzati költségvetési források (MA)
3.4. A szegénységben élő gyermekek számára az iskolába járást és a tanulást lehetővé tevő eszközök, ruházat, tankönyv, iskolaszer biztosítása
 A tanulást elősegítő, lehetővé tevő ingyenes tankönyv- és tanszer-ellátási rendszer továbbfejlesztése, ide értve a könyvtári és más „kölcsönzési” technikák továbbfejlesztését is,
 A táguló „digitális szakadék” áthidalása: a telekommunikációs és internetes kultúrához való hozzáférés megteremtése a szegénységben élő gyerekek számára is,
 A tehetség-gondozási programok keretében, azok megerősítésére ingyenes „különóra-lehetőségek” biztosítása a szegénységben élő gyerekek számára, különösen idegen nyelv, zene, tánc, kézműves és művészeti képzés, speciális sportolási lehetőségek területén. Források: Programfinanszírozás, nagyobb részt költségvetés (MA), kisebb részt strukturális alapok
4. A gyerekek jóléte – intézményi reformok a boldogabb gyerekkorért és a sikeresebb felnevelkedésért
(A felsorolt célok és intézkedések mindenek előtt a gyermekek perspektívái és esélyei közötti társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését célozzák meg. Az egyenlőtlenségi kérdéseken túlmutatóan azonban, számos területen szükség van olyan intézkedésekre, amelyek valamennyi gyermek életkörülményeit javíthatják olyan területeken is, amelyek nem szorosan kapcsolódnak az anyagi jólét vagy szegénység fogalmaihoz. Olyan hiányok és problémák merülnek fel a gyerekek szocializációjával, neveltetésével kapcsolatban – amelyek orvoslása társadalmi összefogást és politikai cselekvést követel meg az eddig tárgyalt célterületeken kívül, azok mellett is. Nem közvetlenül anyagi természetű célterületnek tekinthető a játék, a kulturális értékek elsajátítása és művelése, az egészséges életforma, például a sportolási és más egészség megőrzését segítő szokások elsajátítása, vagy a közösségi, civil életre és értékekre való szocializáció értékei is.)4.1. Kultúrált szabadidő-eltöltési és sportolási lehetőségek bővítése az iskolaidőben és szünidőben egyaránt
 A délutáni elfoglaltságok színesebbé, tartalmasabbá, hasznosabbá tétele, ide sorolva a sportolási, kirándulási lehetőségeket, kulturális programokat,
 A nyári és iskolai szabadidőben történő gyermekfelügyelet és elfoglaltság tartalmas, sokak számára elérhető formáinak, így a különféle ifjúsági és gyermek-táboroztatás bővítése,
 Öntevékeny művészeti és kulturális aktivitások lehetőségének bővítése – különösen a kisebbséghez tartozó gyermekek büszke identitás-ápolási lehetőségeit szem előtt tartva
Források: Költségvetés (MA), jelentős hányadban intézményen belüli átcsoportosítás 4.2. Egészséges életre való felkészítés
 Az egészséges életforma „művelésére” való rászoktatás az iskolában: étkezés, mozgás, mentális és fizikai önkontroll, a problémák időben való felismerése és megnevezése
 Mentális „karbantartás”, drog- és alkohol-prevenció: fenyegetések és kriminalizációs elrettentés helyett pozitív magatartási minták között emberi kapcsolatok, közösségi kontrolok és felelősségek egymásért
 Egészségügyi jelzőrendszerek fejlesztése: védőnők kötelező továbbképzése, iskola- és óvoda-egészségügy,
 A tizenéves terhességek és abortuszok visszaszorítása, a preventív „reprodukciós egészség” elveinek és módszereinek tanítása
 „Egészségtudatos” (és „betegségtudatos”, ha kell, „fogyatékosság-tudatos”) fogyasztói magatartásokra való felkészítés, ide értve a gyógyszerek és az egészségügyi szolgáltatások fogyasztásában való tudatosságra való felkészítést Források: Költségvetés (MA) (egyelőre tisztázatlan az egészségügy közvetlen állami-költségvetési forrásokból ellátandó feladatainak finanszírozási elve, módszere és forrása)
4.3. „Kell egy hely!” – ifjúsági közösségi terek
 A regulázó és büntetéssel fenyegető hozzáállás helyett: bizalom a fiatalok öntevékeny közösségeiben!
 Lehetőség és szabadság a szabadidő értelmes, tartalmas, kellemes eltöltésére – a meglevő építészeti és intézményi keretek között
 Pro-aktív generációs támogatás: a programokkal oda menni, és azt segíteni, támogatni, amit ők akarnak, ami nekik jó és hasznos…
 A fiatalok közéleti és állampolgári („civil”) részvételének támogatása     A fenti elveket követve az ifjúságpolitika új koordinációja: a közszolgálatok az ifjúságért – lehetőleg velük együttműködve és közösen felelősséget vállalva egymásért,Források: a helyiségek felújítása, kialakítása lehet strukturális alapok, a többi: költségvetés (MA)

>> Kapcsolódó Fórumunk

generic cialis black 800mg

január 25, 2007 · Webszerkesztő · Nincs hozzászólás
Címkék: ,  · Kategória: Dokumentumtár

Hozzászólás írása

Webhely megnyitása bejelentkezve hozzászólásküldése.