Hagyomány és megújulás a játékkultúrában

A mai gyerekek mást és másképpen játszanak, mint tették száz évvel ezelőtt a Pál utcai fiúk. Nincs grund, üveggolyó, métázás, van „activity”, gördeszka, számítógép. Vajon milyen változásokon ment keresztül a játékkultúra az elmúlt 100 évben?

Játéktér: a gyerekek egykor többnyire a szabadban játszottak, rendelkezésükre állt egy olyan tágas tér, ahol nem zavartak másokat és maguk is biztonságosan játszhattak.

A grund, a faluszéli libalegelő helyett ma épített játszóterek vannak, de lényegesen többet játszanak zárt térben – szobában, tanteremben, óvodai csoportszobában.

Játékidő: Naponta több órán át (!) megszakítás nélkül, háborítatlanul játszhattak szüleink, nagyszüleink. Ez lehetővé tette számukra, hogy megfelelő intenzitással tevékenykedjenek: ne csak kitalálják, megszervezzék, felépítsék játékaik színterét, környezetét, világát, hanem ez a világ életre is keljen.

Játszó közösség: a hagyományos falusi közösségekben nem különültek el annyira a gyerekek életkori szempontból, mint napjainkban, amikor életükben domináns szerepet játszik az intézményes nevelés (óvoda, iskola). Szélesebb életkori tartomány töltötte közösen játékkal az idejét. A kisebbek a nagyobbaktól lesték el mindazt a tudást, ami egy-egy játékban való részvételhez szükséges volt (szöveg-tudás, dallamismeret, játék menetének ismerete). Öntevékeny, önszerveződő és önszabályozó volt az együttjátszó közösség. Ezzel szemben ma számos játékot a pedagógusok közvetítésével ismernek meg a gyerekek, tanítási folyamat keretében. A játszó közösség átlagos létszáma csökkent: ma jellemzőbb a mikrocsoportokban való játék (három-ötfős játszóközösségek). A tér-, idő- és közösségbeli változások nyomán átalakult a játékrepertoár is. Számos játéktípus háttérbe szorult, akár teljesen el is sorvadt, mások pedig ezek helyébe léptek. Ma a spontán játékok közül hiányoznak a körjátékok, ezek óvodai és kisiskolai tananyaggá váltak. Mozgásos játékaink ma jellemzően az idegen eredetű, sportjátékok közül kerülnek ki (foci, kosárlabda), míg a régi eszközös pásztorjátékok (csülközés, bigézés) ismeretlenek a fiatalok között.

Sokkal több a játékeszköz, játéktárgy, mint régente, ezek azonban késztermékek, amelyek a játszás eszközei, kellékei és csak elvétve fordul elő, hogy a játéktevékenység maga egy tárgy elkészítése. Korunk gyermeke sokkal több szellemi (logikai, nyelvi, asszociációs, fejtörő, kitalálós) játékot játszik – ezekre több időt fordít és szélesebb repertoárból válogathat, mint korábban.

A veszteség és a nyereség rovatba egyaránt van mit tenni a fentiek alapján. Aggodalomra ad azonban okot, hogy a felnőtt társadalomban a játék megítélése megváltozott. A gyerek „csak” játszik, azaz nem csinál semmi hasznosat, fontosat. Pedig nincs jobb, nincs fontosabb, amit a gyermek élete első 8-10 esztendejében tehet, mint a szabad, örömteli, élményekben, tapasztalásokban gazdag játék.

Sándor Ildikó néprajzkutató (oktatási referens)

Hagyományok Háza

1011 Budapest Corvin tér 8.

(1) 201-4492

sandor.ildiko@hagyomanyokhaza.hu

www.hagyomanyokhaza.hu

cialis super active plus 20 mg

október 29, 2006 · Webszerkesztő · Nincs hozzászólás
Címkék:  · Kategória: MindenGyerek 2005

Hozzászólás írása

Webhely megnyitása bejelentkezve hozzászólásküldése.