Rácz Andrea: Gyermekvédelemből a felsőoktatásba

Kevés információval rendelkezünk arról, mi is történik azokkal a fiatalokkal, akik kikerülnek a gyermekvédelmi gondoskodásból. A gondozási háttérrel rendelkezők kortársaikkal összehasonlítva igen ritkán tanulnak tovább a felsőoktatásban, az Egyesült Királyság adatai szerint 100 gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalból kevesebb mint 5 tanul tovább egyetemen, hazai becslések szerint 5%.

Az Európai Unió 7. Kutatási keretprogramjának keretében valósult nemzetközi kutatás hazai tapasztalatai szerint két fő csoportba sorolhatók azok a tényezők, amelyek fontosnak bizonyultak a fiatal felnőttek véleménye szerint, hogy az érettségit követően felsőfokú tanulmányokat folytassanak. A felsőoktatási részvételt befolyásoló tényezők első csoportjába az ún. exogén tényezőket sorolhatjuk. A főiskolai, egyetemi szintű képzésben részt vevők körében fontos befolyásoló tényezőnek bizonyult a stabil gondozási-hely, azaz, hogy a fiatalok nem vándoroltak a gyermekvédelmi rendszerbe. Az elhelyezési stabilitás nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a nevelkedési hely és a szakemberek érzelmi biztonságot tudtak nyújtani, a szakemberek motiválása, támogatása biztosított volt. Szintén pozitív hatású a továbbtanulás szempontjából, ha a fiatal felnőtt közvetlen környezetében (testvér, együtt nevelkedő társak) van olyan személy, aki példát mutat saját iskolai karrierje által, esetlegesen a tanulásban, az adott felsőoktatási intézményben való eligazodás, a szükséges tanulmányi ügyek intézése

terén segítséget tud nyújtani. A felsőoktatási részvételt befolyásoló tényezők második csoportját az ún. endogén tényezők alkotják, úgy mint a kitartás, akaraterő, a kitörési vágy, a biztos jövő iránti elköteleződés.

A fiatal felnőttek, gyermekvédelmi szakemberek és döntéshozók véleménye alapján azt mondhatjuk, hogy rendszerszinten a felsőoktatási részvétel elősegítésében kiemelt szerepe

van a gyermekekkel szembeni elvárásoknak: azokban az esetekben, amikor a gyermekvédelmi szakemberek magas elvárásokat támasztanak az oktatás terén, a gyermekek és fiatalok jobban szerepelnek az iskolában, és nagyobb eséllyel folytatják tanulmányaikat a tankötelezettségi kor után is. A gyermekvédelmi szakemberektől, tanártól, mentortól vagy más, a gyermek számra fontos felnőttől származó személyes elkötelezettség megadhatja a gyermeknek azt az ösztönzést, amire szüksége volt ahhoz, hogy tanulmányait folytassa.

Fontos az elhelyezés stabilitása: azok a diákok, akik esetében magas a gondozási-hely váltások száma, és ez jellemzően társul az oktatási intézmények váltásával, kevesebb esélyük van arra, hogy az iskolában jól szerepeljenek.

Végezetül pedig kiemelhetjük az anyagi támogatásokat is: a családon kívül nevelkedő fiatalok esetében anyagi helyeztük is gátat szabhat annak, hogy felsőfokú végzettséget szerezzenek, hiszen a tanulmányok folytatása anyagilag túl nagy terhet ró rájuk.

Rácz Andrea

szociológus

racz.andrea2@chello.hu

http://tcru.ioe.ac.uk/yippee/

cheapest cialis black online

május 29, 2011 · Webszerkesztő · Nincs hozzászólás
Címkék: ,  · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia

Hozzászólás írása

Webhely megnyitása bejelentkezve hozzászólásküldése.