 Kedves Barátai a
MindenGyereknek! 2003-ban azzal indítottuk útra a MindenGyerek sorozatot, hogy olyan
konferenciát szervezünk, amiről a gyerekekkel foglalkozók szavazhatnak: a
továbbképzésükre szánt pénzből el tudják tartani – ha
érdemesnek tartják rá. Ez a célkitűzésünk nem teljesülhetett: a
továbbképzési rendszereket sohasem töltötték fel az ígért
módon, így ötödik alkalommal is kormányzati támogatást kellett
kérnünk. A konferencia időpontja miatt kértünk támogatást az előző
kormánytól és a jelenlegitől is. Egyedül az előző kormány
Miniszterelnöki Hivatala által kezelt Gyerekesély programkeretből kaptunk
támogatást, 4 millió forintot. A MindenGyerek Barátai arra biztattak
bennünket, folytassuk és segítettek is: ingyen használható helyszínt
találtak, minden közreműködő ingyen vállalta a munkát. Így a
felajánlásokból és hatmillió forintból lett volna
megvalósítható a rendezvény. A Közigazgatási és
Igazságügyi Minisztérium Társadalmi Felzárkóztatásért
Felelős államtitkársága lépett a támogató szerepébe a
kormányváltás után. November 12-én kezdeményeztem a
támogatási szerződés módosítását, hogy a 4 millió
forintot arra használhassuk fel, amiért mindenképpen pénzt kell adnunk.
Március 9-én kaptam kézhez Balog Zoltán
államtitkár úr levelét, melyben tudatja, hogy nem járul hozzá a
költségvetés módosításához. A Gyerekparadicsom
Alapítvány nem rendelkezik forrással a rendezvény
finanszírozásához, más forrásokat pedig korábban sem tudtunk
bevonni. Ezért nem tudjuk megrendezni az ötödik MindenGyerek Konferenciát. Az
első feladatokat 2009 októberében végeztük a MindenGyerek 2011-ért.
Nagyon intenzíven és jól dolgozott a stáb, köszönet érte kedves
Barátaimnak: Balázs Andreának a grafikáért, Vizi Balázsnak az
informatikáért, Vizi Valériának, aki az adminisztrációt tartotta
kézben, Horváth Veronika Házikónak és Lehotay Judónak, akik a
lebonyolítást készítették elő, Kiss Arankának, aki a
sajtómunkát végezte, és új barátunknak, Bányai
Bélának, akivel az információs telefon kezelőjeként találkozhattak
a legtöbben az elmúlt hetekben, ám ő titkárként sokféle más
munkát is végzett. Összeállt a program, azt hiszem, a kurátoroknak
köszönhetően igen izgalmasra, köszönet nekik is: Bányai Sándornak, Beke
Mártonnak, Bükkösi Nikolettnek, Herczog Máriának, Kárpárti
Árpádnak, Kokas Évának, Lelovics Zsuzsának, Kubicskó
Sándornak, Rózsa Mónikának, Simonyi Gyulának, Vásárhelyi
Tamásnak, Vercseg Ilonának. Március 11-én délben, tíz nappal a
konferencia előtt 500 részvevő regisztrált a MindenGyerek rendszerében, és
több tucat érdeklődő, közreműködést ajánló email vár
válaszra. Köszönjük az érdeklődést, a felajánlott programokat, a
programok kidolgozásába belefektetett munkát! Külön is
köszönet mondok Török Alfréd igazgató úrnak és minden
kollégájának, akik befogadtak volna bennünket a Molnár Ferenc
Általános Iskolába, és diákjaiknak, akik három napra
átengedték volna MindenGyereknek iskolájukat. Köszönöm a
Gyerekparadicsom Alapítvány alapítójának, kurátorainak és
felügyelő bizottsága tagjainak és barátainknak, hogy az elmúlt
másfél napban végigelemeztük a lehetőségeinket, kerestünk
megoldást. Nincs más választásunk, nem tudjuk megrendezni az
ötödik MindenGyereket. Most úgy tudunk megállni, hogy csak a Gyerekparadicsom
Alapítvány veszíti el az eddigi munkákra elköltött két-két
és félmillió forintját, de sem szervezetnek, sem személynek nem fogunk
tartozni, nem lesz köztartozásunk sem. Ha tovább mennénk, ez biztosan nem maradna
igaz. És most meg kellett hozni ezt a döntést, hogy senkinek ne okozzunk
kárt, azzal, hogy feleslegesen készül a programjára, vált vonatjegyet,
foglal szállást, veri magát költségbe. Kérem, a
lehetősége szerinti eszközökkel járuljon hozzá, hogy a konferencia
elmaradásának híre mielőbb eljusson mindenkihez, aki közreműködést
vállalt. Köszönjük, ha továbbítja ezt a levelünket. Az
ünnep után gondoskodni fogunk a beérkezett részvételi díjak
visszautalásáról. A stáb tagjai felvetették, hogy rendezzük meg
a MindenGyereket honlapunkon, virtuálisan: tegyük fel a közreműködők
prezentációit, esetleg írásait. Azt hiszem, ez jó irány,
kérem, akinek van gondolata, ötlete, részvételi szándéka a
szervezésben, az jelezze ezt az info@mindengyerek.hu
címen. Volt egy gondolat, aminek a közvetítésére kértem a
MindenGyerek 2011 előadóit. Azt kértem, hogy programjaik közvetítsék:
bár már nagyon régóta nagyon rossz állapotban van társadalmunk, s
nem látszanak a változás jelei, de abban biztosak lehetünk, csak akkor lesz
változás, ha megváltozik a gyerekekkel való bánásmód. A
MindenGyerek 2011 küldetésének láttam, hogy ebben támogassa,
bíztassa, segítse a gyerekekkel foglalkozókat. Ezt a gondolatot 2003 óta
négyszer közvetítette a MindenGyerek. Ebben a pillanatban csak egyenes szavakkal tudom
hangsúlyozni. Köszönöm annak a több mint 2 500 embernek, aki
részt vett a négy megvalósult MindenGyereken, hogy elfogadta
invitálásunkat. Mindig büszkén meséltem, hogy nálunk az
előadók részvevők is, másokra is kíváncsiak. Az volt az
érzésem, hogy talán kicsit több a MindenGyerek, mint egy konferenciasorozat.
És mindig megtiszteltetésnek tekintettem, hogy ennyi kiváló Baráttal
együttműködve vezethettem. Köszönet a MindenGyerek Barátainak!
Tóbiás László
|