Játéktervezés szakirány indítása a Nyugat-Magyarországi Egyetemen

„Játéktervezés” oktatásának beindulásával régóta dédelgetett álmunk válik valóra. Már az 1997-ben indult „Fajáték-készítés” fakultatív tárgy bevezetésével szerettük volna felhívni a figyelmet a fajátékokra és készítésükre. Az őszi félévben választható fakultatív tárgyat, eddig több mint 200 hallgató vette fel.

A tárgy keretében a fajáték-készítés történetével, a különböző korcsoportok játékszereivel, a játék tervezés alapjaival, a szükséges gépekkel és technológiával, valamint az Európai Unióban alkalmazott szabványokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők. Minden félévben meghívunk egy híres játéktervezőt, ellátogatunk egy elismert játékgyártóhoz és megnézzük a játékok bevizsgálását a KERMI-ben.Sexy Prom Dresses sale

A félév során egy játékot kell elkészíteniük a hallgatóknak teljes dokumentációjával együtt. Az elkészített játékok nagyon sok esetben otthon a családban, vagy katalógusban látott játékszerek, különösen a logikai játékokat, a fizikai törvényszerűségen alapuló játékszereket és a járműveket kedvelik a hallgatók, új ötlet ritkán fordult elő, de ennek a fakultációnak nem is az volt a célja, hanem a figyelem felkeltése, ami azt hiszem elérte célját, mert egyre casino spiele népszerűbb lett a hallgatók körében és idén már ötvenen vették fel ezt a tárgyat.

A kar vezetése, látván az elért eredményeket, engedélyezte, hogy a faipari-mérnök-képzésen belül a terméktervezői szakirányban lehessen választani „Játéktervezői” szakot is. Hosszas egyeztetések és tárgyalások után eljutottunk oda, hogy 2004 ősszén már szerepelt a választható szakirányok között a „Játéktervezői” szakirány is. A terméktervezői képzés alaptantárgyait kiegészítettük Játéktörténet, Játékpszihológia tárgyakkal. A Játéktörténetet már végighallgatták Budavári István, Kelle Antal, Kriston Vizi József és személyem előadásában, amelyből sikeres vizsgát is tettek a bizottság előtt. A Játékpszihológiát Stöcker Károlyné gondozásában tanulják, a Tervezéselmélet és módszertan 3 féléves tantárgynál az első féléves közös képzés után, amelyet Hegedüs József terméktervező tartott, váltak külön a játéktervezői szakirányt választók. A második félévben Demjén Imre vezetésével és Kriston Vizi József, valamint Kelle Antal óráin tanulhatják a hallgatók a szükséges ismereteket. A harmadik félévben Budavári István kiadott konkrét feladaton keresztül vezeti be a hallgatókat a játéktervezés menetébe. Végül az utolsó félévben a diplomamunka elkészítésében Kelle Antal lesz a vezetőtanár.Short Prom Dresses sale

Bízunk benne, hogy az egyenlőre még kis létszámban induló szak „kiforrja magát”, és munkájukon keresztül pár éven belül a nagyközönség is megismerheti végzett hallgatóinkat.

Dr. Gerencsér Kinga egyetemi docens

Nyugat-Magyarországi Egyetem Faipari Mérnöki Kar

9400 Sopron Bajcsy-Zsilinszky út 4.

(99) 518-329

(06 20) 563-4225

gkinga@fmk.nyme.hu

www.fureszipar.fmk.nyme.hu

cialis super active information

október 29, 2006 · Webszerkesztő · Nincs hozzászólás
Címkék: ,  · Kategória: MindenGyerek 2005

Hozzászólás írása

Webhely megnyitása bejelentkezve hozzászólásküldése.