Állatkerti játszóház

A környezet megóvásában nagy jelentősége van a megelőzésnek, melynek legfontosabb területe a felnövekvő korosztályok megfelelő szemléletének kialakítása.

Az állatkerti nevelés alapjául az élő állatok illetve maguk a bemutatók szolgálnak. Az oktatás, nevelés és ismeretterjesztés a modern állatkertek egyik legfontosabb feladata.

A Fővárosi Állat- és Növénykert pedagógiai kínálatában 1997 óta találjuk meg az „Állatkerti Játszóház” című programsorozatot. A foglalkozások célja, hogy a gyermekek életkori sajátosságaiknak megfelelően ismerkedjenek meg állatokkal, lehetőleg minél sokszínűbb módszerekkel. Fontos, hogy a foglalkozások során a szülők és gyermekek közösen tevékenykednek és játszanak – így természetesen a felnőttek szemléletformálása és a szórakoztató ismeretterjesztés is feladata e rendezvényeknek.

Első lépésben az élő állatok megfigyelése és a legfontosabb tudnivalók megismerése történik, a kérdés-felelet formájú ismeretszerzés hatásosan fejleszti a gyerekek verbális képességeit. Az irányított megfigyelés szempontjai igazodnak a heurisztikus beszélgetéshez, amit a gyerekek felfedeznek, azonnal igazolva látják az adott állaton. A demonstráció hatékonyságát segíti az állatok kézbe adása (amennyiben lehetséges). Így a vizuális percepció fejlesztésén túl a taktilis ingerek is rögzülnek.

A foglalkozások második egysége a drámajáték. Ennek során a megismert állat egy-egy jellemző viselkedését rögzítjük, fejlesztjük a nagymozgásokat, illetve a fizikai aktivitás az újbóli motiváció szerepét is betölti. Az ismeretek azonnali alkalmazása elsődleges rögzítés, de élményszerűségével hosszú távon vésődik be az érzelmi emlékezetbe.

A harmadik lépés a manuális tevékenység, azaz a másodlagos rögzítés. Minden állat „sajáttá” válik az alkotások elkészítése által, ami lehetőséget nyújt az élmények otthoni újrajátszására is. A manipulációs készségek fejlesztése közben a Thunderstruck 2 is the perfect follow up Microgaming’s first Thunderstruck offering and players are guaranteed that these exciting, top quality free casino games will blow them away!Take a deep breath and dive into a 5-reel, 15 payline online pokies adventure that features an ocean of rewards and incredible jackpots just waiting for you to uncover! The game is set in a fantasy undersea kingdom where Neptune, the king of the sea presides over hidden treasure and the scatter mermaids. szülő–gyerek kooperáció is nagy hangsúlyt kap, hiszen együtt dolgoznak egy közös cél érdekében. A foglalkozások végén minden gyerek egy mesét kap, amely mindig az adott állatról szól. A célnak leginkább azok a mesék felelnek meg, amelyek nem nélkülözik a realitást, az állatok jellegzetességeit hangsúlyozzák. A meséket mindig olyan formátumban bocsátjuk a gyerekek rendelkezésére, hogy illusztrálhassák, összegyűjthessék azokat – év végére tehát egész „állatkerti mesekönyvük” lehet. A cél az, hogy az Állatkertben tapasztaltakat otthon a mese, a képzelet segítségével újra felidézzék, s ilyen módon utólagosan megerősítsék. Ebben nagy szerepe van annak is, hogy ez megszokott, nyugodt körülmények között történik, a szülők segítségével.

Tapasztalataink szerint sorozatunk a legnépszerűbb tanórán kívüli foglalkozás, ez megerősíti azt a hitünket, hogy a fenntarthatóságra nevelés megvalósítható program az állatkertekben – s nem lehet elég korán kezdeni.

Golovanova Bea zoopedagógus

Fővárosi Állat- és Növénykert Zoopedagógiai Csoport

1146 Budapest, Állatkerti krt. 6-12. Tel/fax: (1) 363-3891

zooped@zoobudapest.com

www.zoobudapest.com/zooped

female cialis purchase

október 30, 2006 · Webszerkesztő · Nincs hozzászólás
Címkék: , , ,  · Kategória: MindenGyerek 2005

Hozzászólás írása

Webhely megnyitása bejelentkezve hozzászólásküldése.