MindenGyerek – együttműködési felkérés
Kedves Barátai a MindenGyereknek!
Az NCSSZI közzétette a gyermekjóléti-szociális szakemberek továbbképzési rendszerének 2012-re vonatkozó akkreditációs űrlapját.
Korábban jeleztük, hogy szeretnénk életben tartani a MindenGyereket, legalább úgy, hogy nemzetközi programjainkhoz kapcsolódóan szervezünk nyilvános előadásokat. Kértük, hogy azok a szervezetek, melyek tudnak hasonló forrásokat mobilizálni illetve melyek tartalommal (programmal, előadással, worksoppal) tudnak és akarnak hozzájárulni a MindenGerek fennmaradásához, jelezzék majd ezt, ha ennek eljön az ideje.
Nos, itt a idő: megjelent a gyermekjóléti-szociális továbbképzési rendszer akkreditációs lapja, amit december végéig lehet beadni. (Érdeklődők számára mellékelem, értelemszerűen csak megkezdett, nem kitöltött állapotában: http://mindengyerek.hu/
Saját nemzetközi programunk körvonalozódó időpontja alapján vetjük fel a 2012. október 8-10-i időpontot – figyelemmel az őszi kezdés körüli bonyodalmakra, az október 23-i hosszú hétvégére is. Ez még nincs kőbe vésve, így a közreműködésre vállalkozókkal még pontosíthatjuk.
A költségvetési törvény tervezete kevesebb mint kétezer forintot irányoz elő a germekjóléti-szociális szakemberek továbbképzése költségeire 2012-re. Nem néztem utána, de felteszem, a gyerekekkel foglalkozó többi ágazatban is hasonló a helyzet. Így nem számíthatunk rá, hogy a közönség fizetni tudna a részvételért. Tehát abból induljunk ki, hogy akkor és az lesz, amit azok adnak össze, akik fontosnak tartják a MindenGyerek továbbvitelét. Mi be tudjuk tenni a szervezés technológiáját, szervezési önkéntes munkát, szervezési inrastruktúrát. Reméljük, hogy Barátaink révén tudunk helyszínt biztosítani. Biztosan nem fogunk tudni senkinek a közreműködéséért fizetni, sem szervezésben részt vállalónak, sem szereplést vállalónak.
Kérem, aki ezekkel a feltételekkel is együtt tud működni a MindenGyerek megvalósításában, az
- jelezze ezt nekem a tobias.laszlo@mindengyerek.
hu címre küldött e-mailben december 23-ig (legjobb, ha e sorokat olvasva azonnal
), egyúttal - küldje elektronikus formában az űrlap III. 1 pontja szerinti információkat, ezeket:
III. 1. A továbbképzés részletes tematikája, a megvalósítás módja, ütemezése:
|
A továbbképzés egységeinek / előadásainak/ megnevezése, az egyes elemek résztémáinak rövid tartalmi ismertetése |
Az egyes tartalmi részek óraszáma / időtartama |
Módszerek/munkaformák egységenként |
Az előadó/tréner neve, képzettsége, |
- és december 29-ig papíron küldje meg a Gyerekparadicsom Alapítvány, Budapest, Katica utca 15., 1191 címre
“…minden megjelölt előadó, tréner műhelyvezető saját kezűleg aláírt nyilatkozata, hogy a program minősítése esetén abban részt vesz! Egy példányban készül, ami csatolandó az eredeti pályázati anyaghoz!”
Bányai Sanyi mondogatta, amikor útnak indították a Zabhegyező Gyerekfesztiválját: Az lesz, amire valaki vállalkozik! Abban az esetben ez már 20 éve működik, értéket teremt. Lássuk, mire jutnak a MindenGyerek Barátai!
Ezúton kívánok a MindenGyerek Barátainak, Kollégáitoknak és Szeretteiteknek szép ünnepet és jó évet – azt az évet, amikor minél többen értik meg, hogy csak az egyéni felelősségvállalással és a közösségi cselekvéssel lehet változtatni mindazon, amiért – már hosszú évek óta – olyan nehéz gyereknek lenni Magyarországon, meg felnőttnek is.
Tóbiás László
december 20, 2011
·
Vizi Balázs ·
Nincs hozzászólás
Címkék: MindenGyerek konferencia 2012 · Kategória: Események
MindenGyerek 2012?
Kérjük, olvassák el Tóbiás Lászlónak, a MindenGyerek konferencia igazgatójának a levelét.
Kedves Barátja a MindenGyereknek!
Legutóbbi tájékoztatásunk óta az államtitkárság felszólítására visszafizettük a 2 000 000 forint támogatást. Ezzel véglegessé vált, hogy alapítványunk pénzben mintegy 3 000 000 forintot bukott, számlánkon ötezer forint, meg némi apró maradt. Véglegessé vált, hogy forintra nem fordított munkánk, mindazoké, akik dolgoztunk az ötödik MindenGyerek előkészítésén, az enyészeté lett.
TOVÁBB, a teljes hírre »
október 6, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: MindenGyerek konferencia 2012, Tóbiás László · Kategória: MindenGyerek konferencia
Agresszió díszcsomagolásban & “Ha az embernek van türelme”
Korszakunk riasztó jelensége, hogy természetes emberi félelmeinket fordítják ellenünk
Egy jó hangulatú nyári táborban a felnőttek játékot szerveztek. Elhitették a gyerekekkel, hogy a környéken két napja fertőző betegség terjed, ezért mindenkinek orvosi vizsgálatra, fertőtlenítésre és karanténra van szüksége. Az eseményeket filmre is vették, hogy majd a becsapás végén bemutassák a gyerekeknek. A táborvezető a kialakult pánik miatt a tervezettnél hamarabb félbeszakította a játékot. Az operatőr, rádöbbenve saját felelősségére, még aznap este átadta a felvételeket egy pszichológusnak.
Megdöbbentő volt a játék durvasága, a gyerekek és a szülők védtelensége. Felismerve az okozott traumákat, a gyerekek és a szülők segítségére siettünk.
Csak később, de annál nyomatékosabban merült fel bennünk, hogy a történtek mögött egy mindenkit érintő, általános jelenség húzódik meg, amelynek bemutatásával, nyilvánosságra hozásával másokon is segíthetünk.
Erről is szól filmünk.
DVD-video, 50 perc
Rendezte: dr. Hűvös Éva
Munkatársak: Ács Éva, D. Mészáros Anita
Operatőr: Franyó Attila
Vágó: Hűvös Imre
A film jeleneteinek egy része megegyezik az Inforg Stúdió „Koreszmék és Táborok” című filmjének jeleneteivel.
Készült 2008-ban
Készítette:
Kapcsolat: copola.studio@gmail.com
A kedvesen komoly dokumentarista filmben életének két szakaszán találkozunk Márkóval. Látjuk a 7 éves, fejlődésében gátolt óvodás gyereket és viszontlátjuk most a 20 éves fiatalembert, különböző helyszíneken: otthon, egy szakiskolában, szerelőműhelyben, volt óvodájában.
Az egyórás filmben végigizguljuk az út eddig megtett részét, amelyen ez a nehéz sorsú fiatalember önmagát hajtva, újra meg újra felállva, maga-magát humorral erősítve lépdel, hogy elismerjék, hogy megteremtse önálló életét.
Hősünk mellett, szintén főszerepben, megjelennek azok a felnőttek – pedagógusok, szülők és más segítők –, akik Márkó útját óriási hivatástudattal, nem kevés munkával egyengetik.
DVD-video, 61 perc
Rendezte: dr. Hűvös Éva
Operatőr: Franyó Attila
Vágó: Hűvös Imre
Készült 2010-ben
Készítette:
Kapcsolat: copola.studio@gmail.com
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: agresszió, dvd, film, fogyatékos · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Dobrotka Béla: Terápiás judo foglalkozás, tanulásban és értelmileg akadályozott tanulók részére
2003-ban a Kaposvári KNASE szakosztályvezetője és edzőjeként, a helyi módszertani iskolának, diák sportegyesületével (BDSE) együttműködve, terápiás judo oktatást indítottam.
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: bűnmegelőzés, egyesület, judo, oktatás, sport · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Soproni Tündérfesztivál
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: fesztivál, gyermek, játék, közösség, Sopron, tehetséggondozás, természet, tündér · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
ÁLOMPOLGÁR – Innovatív program a demokrácia megértéséhez
„megalapítottuk a saját (…) vállalkozásainkat. Mondhatom nem volt egyszerű megegyezni.”
/egy magyarmecskei álompolgár/
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: Aktív Állampolgárság Alapítvány, állampolgár, álompolgár, demokrácia, gazdaság, közösség, kultúra, nevelés, társadalom · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Mester Dóra: Átfogó szexuális nevelés középiskolákban
Ars Erotica Alapítvány a szexuális nevelésért és a szexuális kultúrák elfogadásáért.
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: abortusz, Ars Erotica, egészségnevelés, nevelés, párkapcsolat, szexedukáció, szexuális nevelés · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Messzehangzó Tehetségek Alapítvány
A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány 2008 óta közhasznú, nonprofit tevékenységet végez a szocio-kulturálisan hátrányos helyzetű, sportban vagy művészetekben tehetséges gyermekek térítésmentes, iskolán kívüli, komplex tehetséggondozása érdekében.
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: hátrányos helyzetű, játék, kutatás, Messzehangzó, művészet, ösztöndíj, sport, tábor, tehetségazonosítás, tehetséggondozás · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Ádám Dénes: Természeti nevelés lehetőségei
Napjaink társadalma eljutott arra a szintre, hogy a természet és a természeti folyamatok az átlagember számára ismeretlenek. Nem tudjuk megérteni a természet titkait és összefüggéseit.
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: gyűjtögetés, játék, kirándulás, környezet, séta, táborozás, társadalom, természet · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia
Dr. Lelovics Zsuzsanna – Deé Kitti: Mindennek rendelt ideje van – a napi étkezésnek is, a fejlődés szakaszainak is
Arról, hogy a nélkülözés mekkora gátja a lelki és a szociális fejlődésnek, igazán a pedagógusok mesélhetnek. Köztudott, hogy éhesen nem fog az agy, vagy ahogy a közmondás is tartja: „Korgó gyomornak nem kell prédikáció”.
TOVÁBB, a teljes hírre »
május 29, 2011
·
Webszerkesztő ·
Nincs hozzászólás
Címkék: éhezés, gyermek, Nemzetközi Táplálkozáskutató Intézet, szegénység, táplálkozás · Kategória: MindenGyerek 2011, Virtuális konferencia


